Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2020. október 20. kedd
Hírek témák szerint

VECSÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. szeptember 16., hétfő 14:30

Szeptember 22-én lesz a XIII. Vecsési Káposztafeszt
Szeptember 22-én, vasárnap rendezik meg a XIII. Vecsési Káposztafesztet. Savanyúságáról méltán híres városunkba ezúttal is az ország minden tájáról érkeznek majd vendégek. Kiderül, hol termett és mekkorára nőtt a legnagyobb káposzta, kik főzik a legjobb káposztás ételt és idén is megmutatják magukat a díszes ruhába öltözött felvonulók.  
A rendezvény helyszínén, az „Epresben” a programok – rendhagyó módon – már szombaton elkezdődnek. Szeptember 21-én a délutáni programokat követően, a sörsátor előtt Korda György és Balázs Klári szórakoztatja a közönséget. Őket fél 9-től egészen hajnalig DJ – show követi többek között DJ Dominique és Bárány Attila vezetésével.
A Káposztafeszt a hagyományokhoz híven, vasárnap a Szentmisével és a Terményáldással kezdődik, amit a felvonulók látványos menete követ. Természetesen az idei Káposztafeszten is főszerepet kap a savanyúság és a gasztronómia. Szeptember 20-áig lehet jelentkezni az „Ország legnagyobb káposztája” versenyre, és szintén 20-áig lehet nevezni a savanyúságversenyre. Az Epresben vasárnap ismét lesz káposztapucoló verseny, legszebb sátor verseny, rajzverseny, főzőverseny, megválasztják a legszebb népviseletet, lesz focibajnokság, kézilabda bajnokság és még számos más program.
Az Epres mellett a Bálint Ágnes Emlékház és a Tájház is készül erre a napra. Az Emlékházban 12 órakor vidám vásári komédia kezdődik a Portéka színpad előadásában, a Tájház pedig délelőtt 10 és este 6 óra között lesz látogatható. A helyszíneket Kisvonattal lehet majd a leghangulatosabban megközelíteni.
De térjünk vissza az Epresbe…
Két színpadon párhuzamosan zajlanak a majd a programok. A részletes műsorfüzet itt megtekinthető: 



1 csatolt kép XIII.Vecsési Káposztafeszt
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.