Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. szeptember 16., hétfő 22:33

Szent-Györgyi szobrát Botka avatta fel (1) - nem maradhatunk némák…
Nem maradhatunk némák, amikor magyarokra és magyarabbakra osztják a kultúrát és a művészetet, amikor egyeniskolákba kényszerítik gyermekeinket, ahol egyenigazságokat tömnek a fejükbe. Ezért kell kiáltanunk, ha béklyóba verik a gondolkodást és kalodába zárják ítélő szellemünket – mondta Botka László polgármester Szent-Györgyi Albert első magyarországi köztéri szobrának felavatásakor a Dugonics téren.
Bíró Lajos szobrászművész alkotása a Nobel-díjas tudós első magyarországi köztéri szobra, amelyet a szegedi egyetem egykori rektora születésének 120. évfordulójára állíttatott a város önkormányzata, a Szegedi Tudományegyetem és a Szent-Györgyi Albert Rotary Club.
A bronzból készült életnagyságú szobor közel 190 centiméter magas, mögötte az egyetem épületének falán egy bronztáblán olvasható a tudós neve, születési és halálozási éve, valamint a Nobel-díjas felirat.
A szobrász a tudós alakját az egyetemről kilépve, lépcsőkön lefelé lépkedve jeleníti meg, jobb kezében pipával. A dinamikus, átgondolt kompozíció hitelesen jellemzi Szent-Györgyi személyiségét. Felidézi a városszerte ismert, kedvelt, jellegzetes alakot: sportos testkarakter, sugárzó intellektus, kellemes, sármos megjelenés. A szobor mozgalmassága, életszerűsége szakít minden merev szoborszerűséggel.
Szeged új szobrának felavatására az egybegyűlteket Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora köszöntötte.
Bíró Lajos szobrászművész Szent-Györgyi Albertet ábrázoló alkotását, az egyetlen hazai tudományos eredményéért Nobel-díjat kapó magyar tudós első egész alakos köztéri szobrát Botka László polgármester avatta fel. Ünnepi beszédében nemcsak a világhírű tudósra, hanem az igazi humanista, demokrata európaira is emlékezett a városvezető.
Szent-Györgyi Albertet állva ünnepelte a díszközgyűlés
„Mi magyarok és mi szegediek őszinte és kitörő örömmel értesültünk arról, hogy a tudományos világ legfelsőbb egyeteme méltóságodat a kutató és teremtő emberi tudomány legnagyobb elismerésével: Nobel díjjal tüntette ki. …e kitüntetésnek ténye büszkévé teszi az egész magyar nemzetet, büszkévé teszi ezt a várost”.
E szavakkal üdvözölte táviratban Pálffy József, Szeged akkori polgármestere Szent-Györgyi Albertet.  Két nap múlva kitűzette a városházára a magyar és a városi lobogót – és a hivatali körülményességhez képest szokatlan gyorsasággal, december elsején már állva ünnepel az a díszközgyűlés, mely a professzort díszpolgárává választotta – mondta Botka László.
 
A Nobel-díjas tudós és a „kis hazai Cambridge”
Ez volt – ha úgy tetszik – a város „hivatalos” tiszteletadása.  De volt valami más is – volt valami, ami talán ennél is több. A szegediek szeretete. Hisz azon a bizonyos, 1937 év végi csütörtökön, amikor egy hegedűművész koncertjén, a Tisza szállóban körbejár a cédula a hírrel, a szünetben elszivárog a közönség. A nézők ugyanis egy emberként csatlakoznak ahhoz a spontán fáklyás felvonuláshoz, mely Szent-Györgyi Albert otthonához. Az egyetemi hallgatók a Himnuszt éneklik, a szegedi cigányok pedig hajnalig húzzák a város nagy fiának ablaka alatt. 
Ám sokféle csillag együttállására volt szükség ahhoz, hogy a Szegeden éppen csak újraindult egyetem, az építkezések következtében eladósodott, zömében tespedt, konzervatív és kiábrándult város egyszer a maga fiának nevezhette Szent-Györgyi Albertet, és „kis hazai Cambridge-nek” a Tisza parti települést.

1 csatolt kép 1
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.