Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

DUNAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. szeptember 17., kedd 14:42

Dunakeszi Szent Mihály napok – éljük meg közösen hagyományainkat
Dunakeszi Város vezetése több éve elköteleződött a nemzeti és lokális értékvédelem mellett. A hagyományok tisztelete, gondozása, felélesztése kiemelt célunk. Dunakeszi Város védőszentje Szent Mihály arkangyal, akinek a város életében való szerepét mutatja az is, hogy címerünkben kiemelt helyet foglal el. A két napos rendezvény központi eleme a hagyománytisztelet, a történelmileg egyházi eseményként újragondolt búcsú, emlékezés arra, hogy Szent Mihály napja egykor a mezőgazdasági év befejezését jelentette, amelyet jókedvű együttlétekkel, mulatságokkal ünnepeltek meg.
A Szent Mihály-napok alkalmával lehetőségünk lesz visszanyúlni a gyökerekhez, a Hagyományok Sátrában megelevenednek a régi dunakeszi szokások. A sátor az esemény egész ideje alatt nyitva áll az érdeklődők előtt, ahol a helyi tradíciók többféle módon jelennek meg. A gyerekeknek lehetőségük lesz régi, a városban egykor jellemző mesterségeket kipróbálni, amelyeket illusztrációk, népviseletbe öltöztetett babák igyekeznek közelebb hozni hozzájuk. Ebben a Tóth Mariska Hagyományőrző Alapítvány lesz segítségünkre.
Természetesen nem lehet Dunakeszi egész történelmét ezen a helyszínen bemutatni, így számos módon igyekszünk kiegészíteni ezt az elképzelést. Egész napos nyitva tartással várja majd a látogatókat a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény, illetve megtekinthető lesz a „Dunakeszi elmúlt 100 éve képekben” fotósorozatunk, este pedig csatlakozván az „Itthon vagy - Magyarország szeretlek” országos programhoz egy őrtüzet gyújtunk az ország több száz településével közösen.
Az eseményt kísérő váráson kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy ne a mennyiségre, hanem a minőségre helyeződjön át a hangsúly. Olyan termék kínálatot szeretnénk az előtérbe helyezni, amely tartalmában és külsőségeiben is illő lesz az ünnephez. A vásárrész a Szent István utcán helyezkedik majd el, a Bartók Béla és a Szent István utca sarkán pedig egy színpad lesz felállítva, ahol szombat este és vasárnap is népzenei koncertekkel, néptánc bemutatókkal, mesemondóval és bábszínházzal várunk mindenkit, a gyerekeknek pedig népi játszótérrel készülünk.
Fontosnak tartottuk, hogy az esemény mindenkihez szóljon, ugyanakkor előtérbe kerüljön az ünnep egyházi jellege is. Így az ünnepi szentmisét a program részeként kezeljük.
A hétvége programja:

 

SZOMBAT
 
Szent Mihály teremlabdarugó kupa a Városi Sportcsarnokban 8:00-14:00
Nyitás 12:00
Csuzlizda - Paprika Jancsi előadás  16:00-16:45
Kőrösi Néptáncegyüttes        17:00 - 17:30
Ludas Matyi (Apolló színház előadása)       17:50 - 18.40
Széchenyi István Általános Iskola Néptánc csoportja        18:45 – 19:15
Kassovitz László mesemondó           19:15 - 20:15
ECLECTICA élő koncert    21:00 - 22:00
          
           
VASÁRNAP
 
Kozsuch Zsolt plébános atya megáldja a megjelenteket, majd átvonulás a templomba 10:20 - 10:30
SZENTMISE 10:30 - 11:30
Servite Ökumenikus Kórus  12:00 - 12:30
Szadai Néptáncegyüttes        12:30 - 13:00
Dunagyöngye Néptáncegyüttes        13:00 - 13:30
Dobroda Zenekar      14:00 - 15:00
Joós Tamás Mesejáték          15:00 - 16:00
Olasz Etelka Mesemondó     16:00 - 17:00
Sebő Együttes + Soós Réka, Tímár Sára    17:30 - 18:40
Őrtűz gyújtása 21:00
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.