Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 16. kedd
Hírek témák szerint

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2010. január 12., kedd 12:12

Tehetséggondozó osztály indul Debrecenben
Debrecen városának tehetséggondozó programja keretében a 2010/2011-es tanévben 6 osztályos gimnáziumi keretek között tehetséggondozó osztály indul a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában.
Az új képzési forma nyújtotta lehetőségekről és a jelentkezés feltételeiről rendeztek fórumot a programban már második éve részt vevő – jelenleg 6. osztályos – általános iskolások és szüleik számára az intézményben 2010. január 6-án. Az eseményen bemutatták a tehetséggondozó osztály leendő tanárait és osztályfőnökét is.
Megnyitójában Halász D. János, a város oktatási és szociális ügyekért felelős alpolgármestere hangsúlyozta: először indul a városban olyan – az országban is egyedülálló – 6 osztályos képzés, melynek középpontjában a tehetségfejlesztés a tehetséggondozás áll. Ez egy lehetőség a gyerekek tehetségének további kibontakoztatására, a szülők eldönthetik, hogy gyermekeik érdekében élnek-e vele. Ha a szülő úgy dönt, hogy nem választja gyermekének ezt a képzési formát, vagy a gyermeknek a felvételi eljárást követően nem sikerül bejutni ebbe a gimnáziumi osztályba, akkor a programban részt vevő gyerekek tehetségének fejlesztésére kiemelt figyelmet fognak fordítani, a jelenlegi iskolájukban.
Dr. Balogh László, a Debreceni Egyetem tanára, a Magyar Tehetséggondozó Tanács elnöke a hazai tehetséggondozás új elemeiről tájékoztatta az érdeklődőket. Az utóbbi két évtized folyamán Magyarországon a korábbinál tudatosabbá vált a tehetségek keresése. A tehetséggondozás és tehetségfejlesztés nem csupán szaktárgyi keretekre korlátozódik ma már, hanem komplexszé vált: jelentős lett a személyiségfejlesztés szerepe is, hiszen a tehetség önmagában nem elég, azt is meg kell tanulniuk a gyerekeknek, hogy különleges teljesítményükre hogyan tudják majd felhívni a társadalom figyelmét, hogyan tudják menedzselni magukat. Azt is felismerték az utóbbi időben, hogy a tehetségfejlesztő munka hatékonysága érdekében nem csupán a gyerekekkel kell kiemelt figyelemmel törődni, hanem a velük foglalkozó pedagógusok folyamatos szakmai továbbfejlődéséről is gondoskodni kell.
Pappné Gyulai Katalin, a debreceni polgármesteri hivatal oktatási osztályának vezetője a 2008 tavaszán indult városi tehetséggondozó program folyamatát ismertette. Többek közt megemlítette, hogy a programban részt vevő gyerekek képességeit nem csupán kiválasztásuk idején, 4. osztályos korukban mérték fel, hanem 6. osztály végén is terveznek egy kontroll-mérést. Mindez annak érdekében, hogy kiderüljön: milyen hozzáadott pedagógiai értékkel járt az a két éves tehetséggondozó program, melynek keretében tanulásmódszertan, matematika, anyanyelv, idegen nyelv, mozgásművészet, egyéb művészetek, valamint természettudományos ismeretek terén fejlesztették a gyerekek képességeit, s mutatkozhatott meg kinek-kinek a tehetsége az adott területen. Az általános iskolai tehetséggondozó program tehát már működik, a felsőoktatásban a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma foglalkozik a jelenleg még középiskolás vagy már egyetemista tehetséges fiatalokkal, s a rendszert a kettő közé beépülve teszi majd teljessé a Medgyessy Gimnázium tehetséggondozó osztálya.
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért éppen ezt a középiskolát választotta ki a fenntartó  önkormányzat erre a szerepre. A választ Fekete József, a gimnázium igazgatója adta meg. Mint az az iskola teljes nevéből – Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola – is kitűnik, itt a művészetek terén már nagy hagyományai vannak a tehetségfejlesztésnek. Kiemelten foglalkoznak idegen nyelvi, képző- és mozgásművészeti képzéssel. Ezen túl pedig mind az iskola tárgyi, mind személyi feltételei rendkívül kedvezőek. Minden tantermük multimédiás oktatási eszközökkel van felszerelve, a művészeti képzéshez használt számos berendezésük egyedülálló az országban. A gimnázium pedagógusai közül nagyon sokan rendelkeznek kettő vagy több diplomával, speciális képesítésekkel, valamint sokuknak van általános iskolai gyakorlata is, ami igen hasznos lesz a 6 osztályos gimnáziumi osztályba érkező gyerekek megértése és a velük való foglalkozás megfelelő formájának kialakítása szempontjából. Az iskola célja az, hogy leendő, különféle területeken tehetséges „kisdiákjai” számára megfelelő szaktárgyi és fejlesztési környezetet biztosítson, mely utóbbiba nem csak a tehetségfejlesztés, de a személyiség- és közösségfejlesztés is beletartozik.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.