Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XXI. Kerület - Csepel Önkormányzata
2013. október 29., kedd 08:00

Lengyel cserediákok a Jedlik Ányos Gimnáziumban
Mint ahogyan arról korábban hírt adtunk: október 9-14. között tíz kilencedik, illetve tizedik évfolyamon tanuló jedlikes fiatalt fogadott Csepel testvérvárosa, Wolomin. A cserediák program újabb fejezetéhez érkezett: ezúttal a lengyel fiatalok élvezték a gimnázium és tanulói vendégszeretetét.
 
Október 23-án este megérdeztek Csepelre azok a lengyel fiatalok, akik korábban csepeli tanulókat fogadtak iskolájukban, otthonukban. A wolomini csoport számára a Jedlik Ányos Gimnázium sokszínű programot állított össze, amely az intézmény hagyományaihoz méltóan a tudományt sem nélkülözte.
Október 24-én Morovik Attila alpolgármester köszöntötte a vendegeket. A tanulók aznap négy iskolai órán vettek részt: Magyarország földrajzával, a gimnázium történetével ismerkedtek meg. Az órák angol nyelven, kifejezetten a vendégekre szabva mutatták be az iskola életét és környezetét. A fiatalok kézműves foglalkozáson ismerkedtek meg a nemezelés fogásaival, később pedig kalocsai mintás könyvjelzőt készítettek. A sűrű programban pénteken drámajáték és folyékony nitrogénnel végzett kísérletek is helyet kaptak, délután pedig ritmikus sportgimnasztika bemutatóval kedveskedtek a vendégeknek. Nagy sikert aratott a Csodák Palotájában és a tropicariumban tett látogatás. A szombat a varosnézésről szólt: a fiatalok megismerték a főváros nevezetesebb pontjait és a Mátyás templomot is felkeresték. Október 27-én vasárnap a vendéglátó csepeli fiatalok maguk szerveztek programot lengyel barátaiknak: volt, aki a a Libegőhöz, más a Balatonhoz vitte vendégét.
Búcsú
A mozgalmas öt nap végére méltó módon, a magyar kultúra bemutatásával, kellemes hangulatú állófogadással tett pontot a gimnázium. Az október 27-i záróünnepségen megjelent Ábel Attila alpolgármester és Morovik Attila alpolgármester. Bese Benő, a Jedlik Ányos Gimnázium igazgatója ünnepi beszédében a lengyel-magyar baratságról ejtett szót és többek között Arany Jánost idézte: "A magyar szívesen üdvözli a lengyelt, az ismeretség új, a barátság régi." Az igazgató elmondta: ha összehasonlítjuk Magyarország és Lengyelország társadalmi szerkezetét, politikai rendszerét, történelmét, számos hasonlóságot találunk, a legnagyobb egyezés pedig a kultúra területén mutatkozik. Köszöntő beszédében Morovik Attila Németh Szilárd polgármester üdvözletét tolmácsolta, majd Csepel önkormányzatának nevében ajándékcsomagokat adott át a lengyel pedagógusoknak és tanítványaiknak. Agnieszka Ludwin, a program lengyel koordinátora beszédében kiemelte: tavaly október 15-én írta alá Wolomin és Csepel az együttműködési szerződést, "nem számítottunk rá, hogy ilyen hamar ilyen szép gyümölcsöt hoz." Wolomin polgármestere, Ryszard Madziar levélben köszöntötte a résztvevőket és Csepelt, hangsúlyozta: a magyarok mindig is különleges helyet foglaltak el a lengyelek szívében, ezért is örül különösen a Wolomin és Csepel közötti együttműködési megállapodásnak.
A diákcsere program második utazásának befejezéséül a vendégek ízelítőt kaptak a magyar népi kultúrából. A népdalokból összeállított műsorszámok, a hangszeres előadások és a Csepp Csepel Táncegyüttes szenvedélyes koreográfiái elnyerték a fiatalok és tanáraik tetszését. Az este megkoronázásaként a vendégek együtt táncoltak a gimnázium tanulóival, a táncház után pedig a szerencsés hazaútra és az eredményes együttműködésre koccintottak.

Angel Marianna
fotó: Halászi Vilmos

5 csatolt kép 32154
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.