Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. november 7., csütörtök 16:57

A Magyar Tudomány Ünnepe (2) – Eddig 220 milliárdnyi uniós forrás érkezett
– Különleges értéknek tartom, hogy az elmúlt években valódi hagyománnyá nemesült, hogy Szegeden a Magyar Tudomány Napján az Akadémiai Bizottság székházában találkozunk. Ez a nap egyrészt alkalom számunka, hogy elismerésünket és tiszteletünket fejezzük ki a tudomány képviselőinek, de lehetőség és felelősség is, hogy szóljunk a magyar felsősoktatás és tudomány helyzetéről. Jó alkalom számunkra, hogy újból és újból kifejezzük Szeged város azon meggyőződését, tisztában vagyunk azzal, hogy Szeged súlyát, nagyságát, szerepét és ami talán ennél is fontosabb, jövőbeni lehetőségeit az határozza meg, hogy egyetemi város, tudásközpont vagyunk – mondta ünnepi köszöntőjében Botka László polgármester, majd emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években az elvi egyetértés mellett ezt nagyon szoros együttműködéssé is tették.
– Minden évben lehetőségünk volt arra, hogy be tudjunk számolni olyan, az egész város fejlődése szempontjából kiemelkedő közös beruházásáról, amelyek az egyetem, a kutatóintézetek és a város együttműködéséből születtek. Ez év végén zárjuk azt az első, hét éves uniós fejlesztési, költségvetési ciklust, amelyben Magyarország teljes egészében az unió teljes jogú tagjaként vehetett részt. A ciklus végéhez közeledve áttekintettük, hogy mit sikerült megvalósítanunk a terveinkből. Láthattuk, hogy több mint 220 milliárd forintnyi európai uniós fejlesztési forrás érkezett Szegedre. Ez magasan a legtöbb a magyarországi nagyvárosok közül. És azt is látjuk, hogy annak a közösségnek, ahová tartozunk jól használtuk fel a pénzét, hiszen ebből az összegből megújultak a szegedi tudomány legfontosabb intézményei, az egyetem sok épülete. Sikeresnek bizonyult az a koncepciónk, hogy az európai gondolkodás lényege, ha a közösség pénzéből egyetlen eurót bárhová is befektetünk, az ne öncélú beruházás legyen. A fejlesztési elképzelések, projektek egymást erősítsék és egy egységes koncepciót alakítsanak ki.


A közös beruházások mára sikerre vitték Szegedet
– Ezekben a napokban is két, hat-hét évvel ezelőtt közösen indított beruházás érkezett fordulóponthoz: éppen most fejeződött be az új klinikai központ műszaki átadása. Ezt is közösen indítottuk 2007-ben, amikor az országban elsőként és egyedülálló módon megvalósítottuk a teljes szegedi egészségügyi integrációt, majd közösen pályáztunk és nyertük el az unió támogatását. Ezzel párhuzamosan az új klinikához tartozó teljes infrastruktúrát – szintén uniós támogatásból – a város kiegészítő beruházásaként valósítottuk meg. A jövő év elején az új klinikai központtal korszakhatárhoz érkezik a város és a régió egészségügyi ellátása: valódi 21. századi infrastruktúrával leszünk gazdagabbak.
– A másik ilyen, szintén hat-hét éve indított és a város fejlődése szempontjából meghatározó beruházás is a fordulóponthoz érkezett: heteken belül lerakhatjuk a lézerközpont alapkövét és megkezdődhet az építkezés. A szegedi önkormányzat és az egyetem közösen hozta létre azt a céget, amely elkészítette a központ koncepcióját, ezzel nyertük meg az európai unió támogatását.


Aggodalomra ad okot a felsőoktatás finanszírozása
Botka László szólt arról is, hogy az egyetem rektorával néhány napja áttekintették a jövő terveit. Jövő januártól ugyanis indul a következő hét éves uniós fejlesztési ciklus. A város és az egyetem vezetői döntöttek arról is, hogy tovább folytatják az elmúlt években kialakult szoros együttműködést. – Hamarosan egy újabb stratégiai együttműködés keretében meg fogjuk határozni azokat a legfontosabb prioritásokat, amelyekkel szeretnénk az unió támogatását elnyerni. Egy város ugyanis két dolgot tehet: vagy folyamatosan építkezik és fejlődik, vagy lemarad. Szeged mindig a fejlődést képviselte – mondta a városvezető, majd így folytatta:
– A sorsközösség, amely immár kilenc évtizede megköttetett a város és az egyetem között azt jelenti, hogy a város akkor fejlődik, ha az egyetem és tudomány is fejlődik, de ez fordítva is igaz, Szeged nagyon gyorsan és széleskörűen megérzi, ha a felsőoktatásban valamilyen probléma van, vagy a fejlődés nem töretlen. Ezért ma is szólnunk kell arról, hogy természetes aggodalommal látjuk azt, hogy az elmúlt három évben a kormány harmadával csökkentette a magyar felsőoktatás költségvetési támogatását. Csak remélhetjük, hogy ezen a téren is változás fog bekövetkezni.


Infrastruktúrával segíti a város a tudományos fejlődést

– A következő évek közös fejlesztéseiről szólva látni kell, Szeged is abban érdekelt, hogy az egyetemi és tudományos beruházások, a kutatás, a fejlesztés és az innováció rendszerét biztosítani tudjuk. Ezért a város számára kiemelt beruházásként fogjuk szerepeltetni a következő hét évben mind a lézerközpont körül kialakítandó több mint 70 hektáros ipari-innovációs park építését, mind pedig az új klinikai tömb mellett egy egészségügyi park létrehozását, mert tisztában vagyunk azzal, hogy ezeknek a területnek a kialakítása, infrastruktúrája az elsősorban önkormányzati feladat – mondta végül Botka László polgármester.




2 csatolt kép 62
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.