Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XXI. Kerület - Csepel Önkormányzata
2013. november 13., szerda 11:25

Imádság és koszorúzás Prokop Péter halálának tizedik évfordulóján
Az emlékév keretein belül november 12-én, kedden a csepeli barátok, a pályatársak és tisztelői emlékeztek a tíz évvel ezelőtt elhunyt Prokop Péter római katolikus papra, egyben kiemelkedő festőművészre és íróra, az egyetemes magyar művészet kiemelkedő alakjára.
Az egybegyűltek koszorúzással és imával fejezték ki emlékezésüket és hálájukat a Mesternek, hogy negyvenkét év római emigráció után hazatérve Csepelt választotta otthonául. A Béke téri Szent József Otthon falán elhelyezett emléktáblánál, Erdei Kvasznay Éva köszöntötte a csepeli önkormányzat részéről megjelent Morovik Attila alpolgármestert, Dr. Prokopp Mária professzorasszonyt, Máray Anikót a Szent József Otthon intézményvezetőjét, Bernadett nővért, a Nagy Imre ÁMK képviseletében megjelent Bánátiné Papp Katalint és Hollné Farkas Enikőt, Vollnhofer Máriát, a Vollnhofer Artstudió vezetőjét, Dobrova Tibor Antal írót, Végh Péter festőművészt, a Csepeli Alkotó Fórum tagját. Bevezetőjében méltatta azt a papot, az írót, a festőművészt, akire nem csak a halálának az évfordulóján, hanem az év szinte minden napján emlékeznek.
„Ajándék Csepelnek, hogy élete utolsó négy évét Csepelen élte le, de egyben kötelesség is, hogy emlékét, szellemiségét életben tartjuk és gondozzuk ezt a hagyatékot. Prokop Péter szellemisége különféle jelek formájában itt van velünk. Sokáig rajtunk kívül senki nem foglalkozott vele. 2006-ban megalapítottunk a Prokop Péter díjat amely, azóta rangos díjjá nőtte ki magát. 2009-ben születésének 90. évfordulóján is a díjátadáson kívül, számos rendezvényen emlékeztünk a Mesterre Csepelen. A csepeli Fidesszel akkor állítottunk emléktáblát itt, a Szent József Otthon falán. Rajtunk kívül csak a Lengyel Kultúra Házában szervezett kiállítást Maróczky Erzsébet.
Úgy érzem, hogy ébred a kulturális élet. Művészetéről Dobrova Tibor Antal könyvet jelentetett meg. A Bazilikában és Rómában is kiállították a képeit. Az emlékév kapcsán a Demokratában egy terjedelmes cikk jelent meg róla. Tisztelet a Mesternek címmel nemzetközi gyermekrajz pályázatot írtunk ki. Nemrégiben Tóth Endre, a Nagy Imre ÁMK intézményvezetőjének a segítségével emlékfát ültettünk. A Prokop Péter díjat eddig nyolcan kapták meg és közülük már ketten, Kossuth- díjasok lettek. Igaz, hogy a történelemben tíz év szinte semmi, de vele kapcsolatosan sok minden történt ez idő alatt Csepelen.”
Erdei Kvasznay Éva ezután Dr. Prokopp Mária professzorasszonynak adta át, aki többek között a következőket mondta: ”Angyalból volt, és ha az ég mosolygott, akkor ő is. Nemzetközi jelentőségű művész volt, aki Kalocsáról indult és Csepelen fejezte be földi létét. Árpád fejedelem legősibb magyar földjén otthonra talált. Bár utolsó éveiben betegsége miatt csak kisebb képeket festett, a teremtett világ sokszínűségét, a természet szépségét mutatta be. Korábban nem csak Olaszországban festett, hanem mint Csurgayné Ildikó elmondta, az USA Indiana államában lévő South Bend városában épített, Magyarok Nagyasszonya templom freskóit is ő készítette. Az írás is csodálatos dolog és mi sem bizonyítja jobban, hogy az egyik könyvében - melynek címe a Méhecske módra -, a mindennapi embernek írja le azt,hogy miképpen kell élni. Ősi magyar jellemvonásból adódóan túléltünk minden legyőzőnket és a következő 1100 évet is megéljük. Ebben olyan művészek is segítenek, mint Prokop Péter, akinek képletesen szólva az apostolai vagyunk.”
A professorasszony szavai után az emlékezés koszurúit Morovik Attila, Bernadett nővér, Bánátiné Papp Katalin, Hollné Farkas Enikő, Erdei Kvasznay Éva és Végh Péter helyezte el, a Szent József Otthon falán elhelyezett emléktáblánál, majd a Boldogasszony anyánk népi himnusz eléneklése után, az otthon kápolnájában a Mester képei között imádkoztunk lelki üdvéért.


Czapp József
fotó: Halászi Vilmos és Végh Péter

4 csatolt kép 1340
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.