Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2020. november 24. kedd
Hírek témák szerint

Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége
2013. november 25., hétfő 09:24

Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének újabb, a Norvég Alap által támogatott  projektinditó és ünnepélyes megnyitó eseményére november 25-27 között, Mátraházán kerül sor.


A projekt egyik kiemelt célkitűzése, hogy az önkormányzati szövetségek együttműködését és az önkormányzati szféra érdekérvényesítő képességét növeljük. Egyik fontos eredménye pedig egy budapesti Önkormányzati Koordinációs és Kommunikációs Központ létrehozása lesz, hogy legyen végre egy olyan hely Budapesten az önkormányzati vezetőinknek, ahol tárgyalásaikat folytathatják, képzéseken vehetnek részt.
A projekt elsődleges célja a helyi demokrácia fejlesztése az önkormányzati szövetségek norvég-magyar tapasztalatcseréje és szakmai együttműködése által, emellett kiemelt célok:

• a nők szerepvállalásának erősítése a közéletben, a munka és magánélet gyensúlyának elősegítése;
• az önkormányzati tulajdonú cégek szerepének erősítése norvég tapasztalatcsere keretében;
• önkormányzati közszolgáltatások színvonalának fejlesztése tapasztalatcsere programok és legjobb gyakorlatok gyűjtésével és terjesztésével;
• önkormányzati és járási hivatalok együttműködésének segítése a közigazgatási reform végrehajtása során.

A 2013. szeptember 25. – 2016. április 30-ig tartó programban résztvevő projektpartnerek: 

• Norvég Helyi és Regionális Önkormányzatok Szövetsége (KS)
• Életen át tartó tanulásért Ügynökség Norvégiában – VOX
• Belügyminisztérium (BM)
• Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
• Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM)
• Magyar Faluszövetség (MFSZ)
• Kisvárosok Országos Érdekszövetsége (KÖOÉSZ)
• Szövetség az Életen át tartó Tanulásért (SZETT, angol rövidítéssel: ALLL)
•Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók     Szakszervezete (MKKSZ)

A nyitórendezvény első napján a döntés-előkészítést és az operatív irányítást ellátó  Menedzsment Bizottság  ülésezik, melynek során a partnerek,  a projektgazda és a menedzsment szervezet mutatkoznak be egymásnak, illetve sor kerül a munkacsomagok ismertetésére és a folyamatok áttekintésére is. Ezt követően ülésezik az Esélyegyenlőségi Munkacsoport, ahol napirenden szerepel a projektrész megismerése, az SZMSZ elfogadása, illetve a munkacsoport elnökének megválasztása. A második napon a norvég és a magyar önkormányzati érdekvédelemről és a hatékonysági hálózatok módszertani ismertetéséről szóló workshoppal folytatódik a program.

Az ünnepélyes megnyitó november 27-én lesz, melyen köszöntőt mondanak: Tove Skarstein, a Norvég Királyi Nagykövetség nagykövete, Simó Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség alelnöke, Elita Cakule, a Norvég Önkormányzati Szövetség (KS) nemzetközi iroda vezetője, Dr. Gasparics Emese a BM helyettes államtitkára, Dr. Zöld-Nagy Viktória a KIM helyettes államtitkára, Németh Mónika, az NFÜ divízióvezetője, Dr. Garai Péter az EMMI helyettes államtitkára, Boros Péterné MKKSZ főtitkár, Balázs Ákos a Szövetség az Életen át Tartó Tanulásért elnöke, valamint a résztvevő önkormányzati szövetségek elnökei: Szabó Gellért MFSZ elnök, Dr. Dancsó József KÖOÉSZ elnök és Schmidt Jenő a TÖOSz elnöke.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.