Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2014. február 9., vasárnap 11:55

„Ez az ország már megáll a saját lábán”
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel” – idézte a legnagyobb magyar által megfogalmazott igazságot dr. Mengyi Roland, országgyűlési képviselőjelölt. A szerencsiek és a térségben élők pedig hitet tettek a rezsicsökkentés és a polgári kormány mellett, amikor zsúfolásig megtöltötték szombat délután a Rákóczi-vár nagytermét, sőt még az előteret is.

Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere, országgyűlési képviselő emlékeztetett rá, hogy 2010-ben, amikor átvette a város vezetését 2,8 milliárdos adósságállománya volt az önkormányzatnak, a cégeknek pedig további 300 millió számlatartozása. Ez volt az örökség. Nem vitték csődbe a várost, nem emeltek adót, mégis sikerült konszolidálni a helyzetet. Ebben jelentős szerepe volt annak, hogy a kormányzat átvállalta a város teljes adósságát, illetve Szerencs 1,5 milliárd forint állami támogatást kapott. Az önkormányzat csökkentette a helyi adókat és a rezsicsökkentést is végre hajtották akár a saját cégükkel hadakozva is. A városnak 800 dolgozója van, ennyi családnak biztosít megélhetést. Az elért eredmények nem születhettek volna meg az említett kormányzati támogatás nélkül – emelte ki Koncz Ferenc.

A szocialista kormányok rezsiemeléseit bemutató kisfilm után dr. Szájer József, az Európa Parlament képviselője vette át a szót, s megjegyezte, hogy Orbán Viktor, a Fidesz-kormányzat meghirdette a rezsiharcot, még az előző kormányzatok csak széttárták a karjukat és a világpiacra hivatkozva emelték az árakat. „Kifogásokat kerestek.”

„Tudjuk, látjuk, sok ellensége van a rezsicsökkentésnek”- jegyezte meg az EP képviselő, s nevesítette is őket, a privatizált cégek, amelyek lobbistái Brüsszelbe mentek panaszkodni, hogy Magyarország ne tudja megcsinálni a rezsicsökkentést. Hozzájuk csatlakozott a hazai baloldal, a Gyurcsány-koalíció. „Nem a magyar emberek érdekeit képviselik, nem szabad még egy esélyt adni nekik”- vonta le a következtetést.
Ezt követően részletesen szólt a rezsicsökkentés folyamatáról, amely keretében 2013-ban 20 százalékkal csökkent a gáz, villany és távfűtés lakossági ára, további 6 szolgáltatásé pedig 10 százalékkal. Ennek köszönhetően 240 milliárd forint maradt a családok zsebében. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor 2014-et a rezsiharc évének nevezte. Dr. Szájer József, aki jelezte, folytatni kívánják a rezsicsökkentést áprilisban 6,5 százalékos gáz-, szeptemberben 5,7 százalékos 5,7 százalékos áram- és októberben 3,3 százalékos távhő árcsökkentéssel. „Fenntartható ez a folyamat? Mindenki tehet érte!” – jelentette ki az EP képviselő, aki ennek érdekében kérte, hogy április 6-án támogassák a kormánypártot, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjét.

„Azért vagyunk itt, hogy elmondhassuk itt, egymásközt: 2014 a politika, a gazdaság és a rezsicsökkentés szempontjából is sorsdöntő év lesz”- vette át a szót dr. Mengyi Roland. „Az ország 2014 tavaszán válaszút elé kerül. Arról döntünk majd, hogy sikerül-e végleg leszámolnunk a múlt elhibázott politikájával, az az Gyurcsány Ferenc örökségével, vagy folytatódik a rezsicsökkentés politikája, csökkentenünk a családok terheit...”

Ezt követően dr. Mengyi Roland szigorúan a tények alapján szembesítette a szocialista múltat és a jelent. Az elmúlt évben közel 2 százalékkal emelkedett a GDP, Bajnai „szakértő” kormányzása alatt pedig 7,5 százalékkal csökkent egyetlen év alatt. Magyarország 2013-ban az 5. legjobb mutatót produkálta az EU-ban. Az átlagkeresetek tavaly 5 százalékkal emelkedtek, s közel 228 ezerre nőt a bruttó átlagbér. Gyurcsány és Bajnai pedig egy havi bért vett el a közszférában dolgozóktól. „Magyarország jobban teljesít, hiszen beléptünk a stabil és fenntartható fizetésemelések korszakába”- vonta le a következtetést dr. Mengyi Roland. A rekord alacsony inflációnak köszönhetően ma többet érnek a bérek és a nyugdíjak. Megszűnt a túlzott deficit eljárás hazánk ellen, visszafizettük a szocialisták által felvett IMF-hitelt. „Ezzel Magyarország újra bebizonyította, hogy nem szorul semmiféle külső segítségre.”

Ugyancsak kulcskérdés a munkanélküliség. A szocialisták alatt megduplázódott, a kormányváltáskor 11,4 százalék volt az országos ráta, ez 2013-ban a bűvös 10 százalék alá, 9,8 százalékra csökkent. A minimálbért 24500 forinttal emelte a második Orbán kormány, nagyobb mértékben, mint a szocialista kormányok összesen… S akkor még nem beszéltünk a Munkahelyvédelmi Akcióról, amely révén közel 740 ezer ember munkahelyét védte meg a kormány. Adókedvezményt biztosít a kismamáknak, a gyermekvállalást pedig a GYED Extrával ösztönzi. A családi adókedvezmény révén pedig mintegy 234 milliárd forintot tesz ki évente. „Ez óriási szám, ez a pénz mind-mind a családoknál maradt”- jegyezte meg dr. Mengyi Roland, aki beszédében kitért a pedagógus béremelésre is. Ezt a folyamatot fenyegeti a bukott baloldal, „akik Gyurcsány Ferenccel együtt szépen tönkre tették az országot. Bajnai Gordon és Merterházy Attila, ők ketten is csak a személyes érdekeiket nézik.” Hatalmi osztozkodás folyik köztük. Annyi változott, hogy 2010-ben Gyurcsány a 4. volt az országos listán, most meg a 3. … „A baloldal mindig az energiacégek oldalán állt”- emlékeztetette a hallgatóságot dr. Mengyi Roland.

A helyi eredmények is szóba kerültek. Nevezetesen, hogy a kormány 2014-20 közt mintegy 100 milliárd forintot kíván átirányítani Tokaj-Hegyalja fejlesztésére, amelyet a történelmi borvidék 27 települése, valamint az itt működő, első sorban KKV szektorba tartozó vállalkozások vehetnek majd igénybe. Ebből 5 milliárd forintos keretösszeget már az idén, hazai forrásból biztosítanak, első sorban infrastrukturális helyzet javítására. A komplex program a szőlészet-borászattól a turizmusig átfogja az ágazatokat.
A beszéd zárásaként az elért eredmények, a közös értékek megvédéséhez kérte a polgárok támogatását dr. Mengyi Roland: „Üzenjük meg innen is, Szerencsről, ez az ország már megáll a saját lábán, és képes kiállni az érdekeiért.”
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.