Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

BORDÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2014. február 12., szerda 10:51

Aláírásra került a szennyvízcsatornázási projekt kivitelezői szerződése, indulhat a csatornázás Bordányban
2014. február 7-én, pénteken délelőtt a Forráskúti Polgármesteri Hivatal dísztermében ünnepélyes keretek között írták alá a Bordány, Forráskút, Üllés, Zsombó, szennyvízcsatornázásnak és szennyvíztisztításának megvalósítását célzó projekt kivitelezési szerződését. Ezzel a projekt utolsó, egyben legfontosabb momentuma, a négy település csatornahálózatának kiépítése is kezdetét veheti. B. Nagy László kormánymegbízott köszöntőjében gratulált a négy településnek a közös összefogás keretében megvalósuló beruházáshoz.
 A szerződést a Forrás-4 Szennyvíz-Közmű Önkormányzati Társulás részéről Tanács Gábor alenök, Bordány Nagyközség polgármestere, a kivitelező OMS Környezetvédelmi Kft. részéről Szabó Gergely Csanád cégvezető és Sárossi András ügyvezető írták alá. A rendezvényen részt vett Gyuris Zsolt, Zsombó Község polgármestere, valamint Nagy Attila Gyula Üllés Nagyközség polgármestere is. Fodor Imre, a társulás elnöke, Forráskút Község polgármestere sajnos betegség miatt nem tudott részt venni az eseményen.
 Szabó Gergely Csanád, a kivitelezést végző OMS Környezetvédelmi Kft. cégvezetője elmondta, hogy amennyiben az időjárás is kegyes, úgy a szakhatóságok és a kivitelezési engedélyek megszerzését követően akár már márciusban megkezdődhetnek a munkálatok.
 A Forrás-4 Szennyvíz-Közmű Önkormányzati Társulás 2010 decemberében nyújtotta be második fordulós pályázatát Bordány, Forráskút, Üllés és Zsombó települések szennyvízcsatornásának és szennyvíztisztításának megvalósítására. A KEOP-1.2.0/2F/09-2010-0083 azonosítószámú pályázat 2011 szeptemberében támogatásban részesült, a Támogatási szerződést 2011. szeptember 26-án kötötte meg a Társulás. A projekt tervezett nettó összköltsége 5 118 789 844 forint, az elnyert támogatás összege 4 233 282 499 forint, mely az Európai Unió támogatásával a Kohéziós Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból valósul meg.
 A közbeszerzési törvény módosítása és az ehhez kapcsolódó közbeszerzési szakértői többletmunkák, valamint a kivitelezés elindításához szükséges tulajdonviszonyok rendezés – a projektgazda társuláson kívülálló okok miatt –a tervezetthez képest jelentős csúszással értek véget. A közbeszerzési eljárásokat, illetve ahol szükséges volt, ott a közbeszerzési dokumentációk ellenőrzését a Társulás amint lehet elindította.
 
A projekt előrehaladása során lezajlott a lőszer mentesítési munka, megkötötték a szerződést a jogi és az új közbeszerzési szakértővel 2011. év végén, a tájékoztatást és nyilvánosságot biztosító vállalkozással 2012 júniusában és a projektet bonyolító projektmenedzsment szervezettel 2013 februárjában. A kivitelezői és a mérnök felügyeletre vonatkozó közbeszerzési dokumentációkat a Közreműködő Szervezet (Energia Központ Nonprofit Kft.) és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálya is jóváhagyta műszaki-szakmai, valamint közbeszerzési-jogi szempontból egyaránt. A FIDIC mérnöki és műszaki ellenőri feladatokat ellátó szervezettel a szerződést 2013. szeptember 10-én írta alá a Társulás. A mérnöki munkát az UTIBER-OVIBER-SZVMF Konzorcium végzi, amelynek tagjai az UTIBER Közúti Beruházó Kft., az SZVMF Szegedi Víziközmű Működtető és Fejlesztő Zrt., valamint az OVIBER Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft.
Hosszas előkészítést követően a szennyvíztisztó telep kivitelezőjével 2013. december 31-én került aláírásra a kivitelezési szerződés, a nyertes kivitelező a Veolia Water Solutions & Technologies Magyarország Zrt.
A projektben 88 kilométer hosszúságú gravitációs csatornát, 31 kilométernyi nyomóvezetéket és egy korszerű, napi 1200 köbméter teljesítményű szennyvíztisztítót építenek. A beruházás négy település 3300 háztartását és több mint 12 ezer lakost érint. A telep az Üllést Forráskúttal összekötő út mellett közvetlenül a tisztított vizet befogadó Dorozsmai-Halasi főcsatorna partján áll majd.


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.