Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ)
2014. február 20., csütörtök 18:56

Településeink címerei „életre kelnek” a WestEndben
Országos címerkiállítás nyílt 2014. február 20-án hazánk legforgalmasabb „piacterén”, a WestEnd City Centerben, ahol minden magyar megyét képviselik települések címereikkel. A tárlat látogatói nemcsak a címerek történelmi üzenetével ismerkedhetnek meg, de ha a közelükben elhelyezett QR kódokat okostelefonjukkal leolvassák, megnyílik előttük valamennyi település, múltjával, jelenével, turisztikai látványosságaival, programjaival. A kiállítás folyamatosan bővül, kísérőrendezvényei egész évben várják az érdeklődőket.
„Magyarország települései beköltöztek a WestEndbe” – ez a szlogenje annak az interaktív címerkiállításnak, amely február 20-án nyitotta meg kapuit a hazánk leglátogatottabb, az évente több mint 20 millió látogatót fogadó bevásárlóközpontjában. A WestEnd City Center és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) koordinálásával szervezett tárlat megnyitóján Prosits Attila, a WestEnd City Center ügyvezető igazgatója, valamint – a rendezvény védnökeként – Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke és Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke köszöntötték az egybegyűlteket. 
„A címer egy település számára azt jelenti, mint Magyarországnak a Szent Korona, múltjának, kultúrájának, az ott élők identitásának, összetartozásának szimbóluma – fogalmazott Gémesi György, aki örömét fejezte ki, hogy a MÖSZ is részt vehetett a kiállítás szervezésében, népszerűsítésében. „A rendezvény másik üzenete a vidék és a főváros közeledése, ami remélhetőleg egy hosszú távú párbeszéd kezdetét jelenti” – tette hozzá a MÖSZ elnöke. 
A rendhagyó tárlaton több mint 250 város, község, falu és kerület képviselteti magát az ország minden pontjáról. A kiállítók kétharmada ezer főnél kisebb lélekszámú település. A legtöbb címer Pest, Nógrád, Bács-Kiskun, Veszprém, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett, de több budapesti kerület címere is felkerült a WestEnd City Center folyosóinak falaira.

 A címerek közelében egy-egy okostelefonnal leolvasható QR kód van elhelyezve, amelyek segítségével minden lényeges információ megtudható az adott településről, annak múltjától a jelenéig, természeti kincseitől turisztikai látványosságaiig, hagyományőrző együtteseitől aktuális fesztiváljaiig.


 Walch Ottó, a kiállítás ötletgazdája és projektvezetője elárulta, a tárlathoz számos kísérő rendezvény – például címerfelismerő játék, rendhagyó történelemóra, tematikus barangolás, illetve jótékony célú címerszépségverseny – kapcsolódik majd, s a kiállító települések részt vehetnek a WestEnd idei tematikus programjain – például kórus-, néptánc-, sajt- vagy borfesztiválokon, helyi készítésű ételek, illetve kézműves termékek bemutatóin – is. 

A települések számára továbbra is lehetőség nyílik jelentkezni a címerkiállításon való részvételre, a szervezők célja, hogy a „tárlat anyaga” folyamatosan bővüljön, négy-öt éven belül pedig már az összes magyar település címere a WestEnd belső utcáit és tereit díszítheti.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.