Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
2014. február 24., hétfő 14:15

Schirilla György a szentendrei mobilgát tövében ússza át a Dunát
A "Nemzet Rozmárja" ezúttal Szentendrén merül alá, hogy ismét, mint már oly sokszor átússza a fagyos Dunát. Szeretné felhívni az emberek figyelmét az egészséges életmódra, és időről időre bebizonyítani, hogy semmi sem lehetetlen. 
Ugyanúgy, ahogyan Szentendre is bebizonyította annak idején, hogy semmi sem lehetetlen. Elsőként az országban bele mert vágni egy mobil árvízvédelmi fal építésébe, amely mára sikertörténetté érett. Sokan féltek tőle, hogy az építmény nem tartja meg a hatalmas víztömeget, a fal mégis kitűnőre vizsgázott. Rendíthetetlenül tartotta a vízoszlopot a több, mint 790 cm-es tetőzéskor. 
A vízparti településeknek meg kell tanulniuk együtt élni a folyóval, tóval, vagy tengerrel annak minden szépségével és nehézségével együtt. Dr. Dietz Ferenc polgármester elmondása szerint az egész beruházásnak két alapvető célja volt: A biztonság megteremtése, valamint a Duna összekapcsolása a várossal. 
Lassan a végéhez közeledik a beruházás, a célok megvalósulásának szemléltetője pedig most Schirilla György, aki szeretné megmutatni hogy Szentendrének ténylegesen élő kapcsolata alakult ki a folyóval, a lehetetlen pedig nem létezik többé az 1000 éves városban.

Szeretettel várunk mindenkit 2013.02.28-án délután 15.00 órától a szentendrei Dunakorzón.

A képek forrása: www.origo.hu - www.szentendre1000ev.hu

2 csatolt kép Szentendrei "medence"Áradáskor a víz felől
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.