Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2010. február 17., szerda 13:28

Csilla von Boeselager szobor
Magyarországon sok helyütt emlékeznek Csilla von Boeselagerre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik alapítójára. Pátyhoz is erősen kötődik; az egyik nagyszerű gondolata – a Gondviselés Háza – itt valósult meg. Az 1994. február 24-én bekövetkezett halála után talán a világon is, de Magyarországon biztosan elsőnek neveztek el róla utcát, és alakítottak ki egy rá emlékeztető kis emlékparkot Pátyon.
Az Alapítvány Páty Fejlesztésért kuratóriuma úgy döntött, hogy emlékét tovább őrizve egy mellszobor-másolatot kíván elkészíttetni és az emlékparkban felállítani 2010 márciusában.
Az eredeti bronz mellszobrot Melocco Miklós, Kossuth-, Magyar Örökség- és Prima Primissima díjas szobrászművész alkotta még Csilla testvérünk életében. A másolatot carrarai márványból, Melocco Miklós hozzájárulásával Csák Attila pátyi szobrászművész fogja elkészíteni.
Szeretnénk a szoborállítás költségét minél szélesebb körű közadakozásból megvalósítani, azok támogatásával, akik szerették, tisztelték, együtt szolgálhatták Csillával a rászorultakat, akik munkatársai lehettek a máltai kereszt jó hírének szolgálatában, akik rajta keresztül kaphattak segítséget.
Az adomány nagyságától függetlenül az adományozók nevét megörökítjük a talapzaton.

A www.apf.hu című weblapunkon nyomon követhető az adományozás állása.

A szobor költsége várhatóan 875 000 Ft.
Az adományokat alapítványunk új bankszámlaszámaira várjuk:

CIB Bank Zrt forint számla: 10701180-49725508-51100005

CIB Bank Zrt EUR számla: 10701180-49725508-50000005

IBAN: HU77-1070-1180-4972-5508-5000-0005

Swift cod: CIBHHUHB


Számla tulajdonos: Alapítvány Páty Fejlesztéséért

Közleményként kérjük feltüntetni: Csilla szoborra


A kuratórium nevében előre is köszönettel minden adakozónak:

Schumicky András, a kuratórium elnöke
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.