Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

MEZŐTÚR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2014. április 9., szerda 16:41

Egészségház és Mentőállomás épül Mezőtúron
Mezőtúr Város Önkormányzata az “Egészségház és mentőállomás kialakítása Mezőtúron” tárgyú, az ÉAOP-4.1.2/A-12-2013-0030 azonosító számú pályázaton 130 millió forint támogatást nyert el. A projekt összértéke 203 millió forint. A saját erő mértéke 73 millió forint, melyet a város hitelből próbál meg finanszírozni.
2014. március 31-én a Mezőtúri Városi Kórház udvarán került sor az ünnepélyes alapkőletételre. A megjelenteket köszöntötte Herczeg Zsolt Mezőtúr város polgármestere, Boldog István országgyűlési képviselő, Kovács Sándor a Megyei Közgyűlés elnöke és Dr. Pápai György az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) regionális orvos-igazgatója.
Az ünnepélyes eseményen elhangzott, hogy a projekt által az egészségügyi alapellátás infrastrukturális háttere jelentősen javulni fog a városban. A beruházás során a volt véradó állomás kerül felújításra, ahol két felnőtt házi orvos és két gyermekorvos kerül elhelyezésre. Rajtuk kívül még az iskolaorvos és a védőnői szolgálat is helyet kap az Egészségház épületében. A már meglévő épület mellé egy új mentőállomás megépítésére kerül sor, így a mentősök is egy új, korszerű, a mai kor követelményeinek teljes mértékben megfelelő, munkájukhoz méltó állomáshelyen tudják majd végezni feladatukat.
Dr. Pápai György beszédében hangsúlyozta, hogy Mezőtúr a Mentőszolgálat számára stratégiai jelentőségű, ezért a beruházást lehetőség szerint bútorok beszerzésével, eset kocsival, valamint a személyi állomány biztosításával is támogatni kívánják.
Az Egészségház és Mentőállomás várhatóan az ősz folyamán kerül átadásra.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.