Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2014. május 15., csütörtök 18:33

Tiszalúcon pótolják a több évtizedes lemaradást
A szennyvízcsatorna kiépítésével nem csupán egy kényelmi szolgáltatás valósul meg Tiszalúcon, hanem egyben nemzeti érdek is, hiszen stratégiai nyersanyagnak számít az egészséges vízkészlet – utalt a hosszú távú, nemzetgazdasági szintű összefüggésekre dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő a csütörtöki projektindítón.

Majdanics László, Tiszalúc polgármestere emlékeztetett arra, hogy 20 éve húzódó, nagyon fontos probléma végére tesznek pontot a szennyvíz beruházással, amely keretében a nagyközség minden ingatlanját csatornáznak, az összegyűjtött szennyvizet pedig a kor elvárásainak megfelelő tisztítóműben kezelik majd. Megköszönte dr. Mengyi Rolandnak, hogy közbenjárásának eredményeképpen a KEOP támogatás mértékét 85-ről 95 százalékra emelték, a maradék önrészt pedig  a Belügyminisztérium pályázati alapja biztosítja.

„Tíz év kemény munkája eredményeként jutottunk el oda, hogy dolgoznak a munkagépek”- vont mérleget a polgármester. A lakosság visszakapja a víziközmű támogatást, amelyet kéri, hogy fordítsák a gyors bekötésre.

Dr. Mengyi Roland kiemelte, hogy az egészséges ivóvíz a jelenben és a jövőben is stratégiai nyersanyagkészlet része. Ezzel tisztában voltak már honfoglaló eleink is, amely igazolására felidézte a Fehér ló mondáját, mikor is a magyar követ Árpád ménesének legszebb lováért Szvatopluk fejedelemtől egy kulacs vizet kért a Dunából, egy marék földet és egy kis füvet.  A vezérek megvizsgálva a vizet, földet és füvet úgy döntöttek, hogy a Kárpát-medence alkalmas a letelepedésre.  Ezt a kincset kell megőrizni a ma élőknek. A tiszta vízre, az ivóvízre a legnagyobb veszélyt a tisztítatlan szennyvíz jelenti, ezért elengedhetetlen, főleg, a Tisza mentén a probléma megoldása. Most 20-30 éves elmaradást pótolva építik ki  a csatornát és a gondoskodnak  a tisztításáról.

Dr. Mengyi Roland utalt arra, hogy egyszerre, a tiszalúcival azonos feltételek mellett valósul meg a Taktaharkány- Taktaszada szennyvíz projekt is. Kiemelte, hogy a beruházások során nem csak  a pénzre kell gondolni, hanem a gyermekek, unokák  jövőjére, Magyarország vízkincsére.

Kiss Ildikó projektmenedzser ismertette az előkészítés menetét. Kitért arra, hogy a megvalósítás az önrész előteremtése miatt csúszott.  A kormányzattól kapott támogatással sikerült ezt megoldani, s hozzá láthattak az 1,7 milliárd forintos beruházáshoz. Az elvárás 92 százalékos bekötés. A fél éves próbaüzemet is figyelembe véve jövő májusra be kell fejezni a beruházást, ami mindenkitől tempós munkát követel.

A beruházást végző két cég konzorciumának képviselői kitértek arra, hogy magyar cégekről van szó, az alvállalkozói, beszállítói kör kiválasztásakor törekednek helyi, térségbeli partnereket választani. Varga László, Taktaharkány polgármestere az általuk gesztorált szomszédos Taktaharkány- Taktaszada szennyvíz programról elmondta, hogy mintegy 1,8 milliárd forintba kerül, s a kormányzati támogatás nélkül nem valósulhatna meg.  Vouszka Zoltán, a Borsodvíz Zrt. főmérnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a próbaüzem alatt ingyenesen vehetik majd igénybe  a szolgáltatást a lakosok.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.