Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2014. június 3., kedd 16:22

Kiállítás megnyitó a Galériában
Az Érmellék Fotóklub fényképészeinek munkáiból nyílt kiállítás „A mi Érmellékünk” címmel május 30-án, pénteken a Kéky Lajos Művelődési Központ Galériájában.
Hajdúnánás és Érmihályfalva fotósai közötti együttműködés a tavalyi évben kezdődött. Akkor a Nánási Fotóklub látogatott el Érmihályfalvára és mutatták be válogatott képeiket. Most, közel egy évvel később a közös kapcsolatok ápolása érdekében városunk meghívására érkeztek hozzánk az Érmelléki Fotóklub munkatársai.

A vendégeket Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere köszöntötte, aki megnyitójában elmondta, hogy városunk életében kiemelten fontos a testvérvárosokkal való kapcsolattartás, amely igazán csak akkor működhet jól, ha nemcsak önkormányzati, de a civilek szintjén is kialakulnak kapcsolatok, kötelékek.

Az Érmellék Fotóklub 2009-ben alakult, azzal a céllal, hogy bemutassa és népszerűsítse az Érmellék értékeit a fotó technika eszközeivel – kezdte megnyitó beszédét az Érmellék Fotóklub vezetője. Bíró Károly hozzátette, hogy magát a fotóművészetet, mint művészeti ágat is próbálják népszerűsíteni, mindemellett fotóversenyeket, fotókiállításokat rendeznek saját és vendégalkotók műveiből. A most kiállított anyag a 2013-as esztendő termése, melyet sok szeretettel tárnak a hajdúnánási közönség elé.

A kiállítás június 17-ig tekinthető meg.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.