Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2014. június 12., csütörtök 13:53

Hajdúnánási győzelemmel zárult a testvérvárosi labdarúgótorna
Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a lengyelországi Ustronban azt nemzetközi testvérvárosi labdarúgótornát, ahol a városunkat képviselő csapat az első helyen végzett.
 
Hajdúnánást és Ustront régi szoros testvérvárosi kapcsolat fűzi egymáshoz, mely az elmúlt hónapokban még tovább erősödött, a szélesebb körű együttműködéseknek köszönhetően. Mindezek mellett, a testvérvárosi kapcsolatokban fontos szerep kell, hogy háruljon a sporttevékenységekre is. Ezen az úton haladva május utolsó napján rendezték meg a hagyományos testvérvárosi labdarúgótornát Ustronban, melyen a Hajdúnánás Városi Önkormányzat labdarugó csapata mellett több hazai és nemzetközi csapat képviseltette magát.

A szombat reggeli sorsolást követően csapatunk négy mérkőzést játszott remek eredményekkel, hiszen három győzelemmel és egy döntetlennel megszerezték a torna első helyét.

A remek hangulatú találkozók bebizonyították, hogy a sport kifejezetten jó összekötő kapocs a testvérvárosi együttműködés terén is. A játékok közben az embernek nemcsak a teste, hanem a lelke is erősödik, nemesedik, amely a csapatjátékokban többszörösen megmutatkozik. Az egymásra figyelés, az alázatosság elengedhetetlen a játékosok részéről, a közös siker érdekében.
 
A hajdúnánási csapat tagjai: Kondora József, Tóth Imre, Imrő László, Bohács Ferenc, Kovács Imre, Varga Zsolt, László Tibor, Tóth László
 
A csapatnak szívből gratulálunk az elért eredményhez.


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.