Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2020. november 24. kedd
Hírek témák szerint

Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ)
2014. június 29., vasárnap 11:07

Magyar Polgármesterek X. Világtalálkozója (II.)
Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a 2010-ben megkezdődött önkormányzati reform tapasztalatairól tartott előadást a Magyar Polgármesterek X. Világtalálkozóján. 
 Mint elmondta, az állam egy olyan rendszert szeretett volna kidolgozni, ami tartósan biztosítja a települések működőképességét, ezért döntött úgy, hogy több lépcsőben átveszi az önkormányzati szektor összesen 1200 milliárd forintos adósságát, illetve bevezeti a feladatfinanszírozás rendszerét. Az adósságkonszolidáció befejeződött, a feladatfinanszírozási rendszer a finomhangolásnál tart, s ha ez is megtörténik, a településeknek nem lesz többé szükségük működési hitelek felvételére. Végezetül az államtitkár biztosította az egybegyűlteket arról, hogy a kormány érdekelt az önkormányzati rendszer stabilitásában, az önkormányzati jogok megmaradásában, illetve az szükséges egyeztetések lefolytatásában önkormányzati szövetségekkel.

Dr. Benedek Mária, az Állami Számvevőszék felügyeleti vezetője Domokos László ÁSZ elnök üdvözletét tolmácsolva kezdte előadását.
Bevezetőjében az ÁSZ küldetését, alapértékeit, stratégiai céljait és feladatait ismertette. Hangsúlyozta, hogy a számvevőszék a korrupció és a csalás elleni küzdelemben is részt vesz. A rend értéket teremt - ennek jegyében ellenőrzik a korábban ellenőrizetlen területeket.  A gazdálkodás integritását erősíti a korrupciós kockázatok tudatosítása, a kockázatok mérséklésére alkalmas kontrollok kiépítése és működtetése.
Bemutatta az önkormányzati ellenőrzések struktúráját, az ÁSZ első félévi ellenőrzési tervét. Hangsúlyozta, hogy az adósságkonszolidáció után meg kell akadályozni az eladósodás újratermelődését, és tartós pénzügyi egyensúlyra kell törekedni a gazdálkodásban. 
2013-ban az ÁSZ megkezdte a pénzügyi ellenőrzések utóellenőrzését. Zajlik az önkormányzatok vagyongazdálkodásának, belső kontrollrendszerének, továbbá az önkormányzatok társulásainak az ellenőrzése is. 
Dr. Benedek Mária rámutatott arra, hogy a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester a felelős és 2013. január 1-jétől minden munkáltatói jogkör a polgármesternél van a jegyzők tekintetében.
Előadása befejezéseként elmondta, hogy az ÁSZ minden jelentése nyilvános, vizsgálatainak visszatartó ereje van, azok tapasztalatait más önkormányzatok is beépítik a gyakorlatukba.

Sisák Imre, Pásztó város polgármestere szerint a feladatfinanszírozás bevezetése után két évvel megállapítható, hogy az új rendszer jól vizsgázott, az önkormányzati szektor biztos pénzügyi alapokon nyugszik. A feladatfinanszírozás azonban jelenleg csak az önkormányzati feladatkör 70 százalékát fedi le, ki kellene terjeszteni, többek között a kultúra és a közművelődés területére is. Sisák Imre úgy véli, a  hitelkonszolidációra nagy szükség volt az elmúlt évek 1000 milliárdos önkormányzati forráskivonása miatt, bár a végrehajtás igazságosságán lehetne vitatkozni. Mint elmondta, az idei költségvetés önkormányzati fejezete 70 milliárdos többlettámogatást tartalmaz a tavalyihoz képest, aminek legnagyobb része az óvodai dolgozók bérfejlesztése, de szociális területen és a közétkeztetés terén is van előrelépés. Pásztó polgármestere támogatja, hogy a hitel nélkül gazdálkodó települések számára 12,5 milliárdos fejlesztési forrás vehető igénybe, s egyetért a rezsicsökkentéssel is, bár ez utóbbi igen nehéz helyzetbe hozta az önkormányzati tulajdonú közszolgáltató cégetek, ami sürgős megoldást követel.  

A  plenáris ülés  keretében adták át a Polgármesteri Ezüstlánc díjakat is. A kitüntetésben dr. Prozlik László, Gádoros és Ember Balázs, Kisdobrony polgármestere (Kárpátalja) részesült.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.