Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2020. november 24. kedd
Hírek témák szerint

Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ)
2014. június 29., vasárnap 11:15

Magyar Polgármesterek X. Világtalálkozója - Szekció ülés a településüzemeltetési feladatokról
Közszolgáltatási, energiapolitikai és környezetvédelmi kérdésekről egyaránt szó esett a településüzemeltetési szekció ülésén. A Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnökének vezetésével megtartott tanácskozás első részében Gyenes Szilárd, a Zöld Híd Régió Kft. ügyvezető igazgatója, Ambrus Gyöngyi, Kistokaj Község Polgármestere és Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere tartott előadást, majd a résztvevők megismerkedhettek a városüzemeltetéshez kapcsolódó legújabb technológiákkal, fejlesztésekkel. 

Gyenes Szilárd elmondta a ma Magyarországon működő huszonnyolc hulladékgazdálkodással foglalkozó közszolgáltató között a hetedik helyet foglalja el a Zöld Híd, ami 106 településen végzi a hulladék szállítást, s ebből negyvenhét tartozik abba a körbe, amelyeknél komplex hulladékkezelést végez.
Kijelentette, egyetért azzal, hogy a rendszert nonprofittá kell átalakítani, de érvényesülnie kell a fenntarthatóság elvének, valamint kiszámíthatóságra, és stabil jogi háttérre van szükség. Mint mondta, komoly gondot jelent, hogy a hulladékgazdálkodással foglalkozó jogszabályt elfogadása óta 270 ponton módosították, új adók és járulékok kerültek a rendszerbe, s jelentősen akadályozza a működést, hogy a lakossági fizetési morál egyre romlik. Van, ahol a nem fizetők aránya eléri a 60 százalékot, de ha az átlagot nézzük, az is 18 százalék. Mint mondta, a legkritikusabb pont azonban az, hogy amíg a hulladék elszállításának kötelezettsége az önkormányzatoknál van, addig az árképzés központilag történik, a lakossági díjak pedig nem fedezik a költségeket. A Zöld Híd Kft. vezetője szerint elengedhetetlen, hogy érvényesüljön a szennyező fizet elv, az önfenntartás, valamint a kiszámíthatóság elve a szolgáltató számára, és a lakosság számára, valamint nagy hangsúlyt kell helyezni az oktatásra. Mint mondta, a Zöld Híd-nál éves szinte kilencezer gyerek fordul meg és ismerkedik az ott folyó munkával, és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságával, amiről - számára megdöbbentő módon – az Energia Hivatal illetékese úgy nyilatkozott, hogy az oktatás nem része a hulladékgazdálkodásnak. Márpedig – mint mondta – e nélkül nem lesz lakossági szemléletváltás.

Ezt követően Ambrus Gyöngyi, a 2200 lakosú Kistokaj polgármestere mutatta be a településüzemeltetés területén folyó munkát. Mint arról beszámolt, a szelektív hulladékgyűjtés bevezetésére ők is nagy hangsúlyt fektettek, de a legnagyobb kihívás a Hejő patak medrének rendezése volt, amit pályázati forrásból, valamint a Start program segítségével, valamint közérdekű munkavégzés keretében végeztek el. Mint mondta, rendszeresen dolgoznak elítéltek a településen, a patakmeder és annak környezete rendezése mellett felszámolták az illegális hulladéklerakókat és ők tették rendbe a település temetőjét is. Munkájukkal mindenki elégedett. 
Ambrus Gyöngyi örömmel számolt be geotermikus energia hasznosításáról, amivel nem csak a helyi, hanem a miskolci távhő szolgáltatásba is be tudtak kapcsolódni. 

A települési előadások sorát Ceglédi Rudolf, Zenta polgármestere zárta, aki a település biomassza fejlesztésével ismertette meg a résztvevőket. Zenta rövid bemutatása mellett szólt arról is, a szerbiai községnek is meg kell küzdeni a munkanélküliséggel, ráadásul az itt élők közül sokan dolgoznak illegálisan és idényjelleggel. Mint elmondta, Zentán régebben a helyi cukorgyár által termelt úgynevezett fölös hőt használták távfűtésre, mivel azonban a  mai korszerű berendezések jelentősen lerövidítik a cukorrépa feldolgozási idejét, új energiaforrásra volt szükség az ellátás biztosításához.
A szekció ülés második részében a résztvevők korszerű energetikai és technikai fejlesztésekkel ismerkedtek.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.