Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2014. július 24., csütörtök 16:24

Újabb lépés a tiszta Pécs felé
 
57 hulladékszállító járművet adott át ünnepélyesen Páva Zsolt, Pécs polgármestere a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási program részeként a kökényi telephelyen. A szállítóautók nagy része a szelektív hulladék begyűjtésére szolgál, más részükkel az újrahasznosítható anyagot szállítják el ipari feldolgozásra.
Az új gépjárművek üzemeltetése során jelentősen csökken a környezetterhelés, amely a jórészt városi, belvárosi munkafeladatoknál az élhetőség és az egészségvédelem tekintetében különösen fontos, meghatározó szempont. Lényegesen alacsonyabb lesz a károsanyag-, a széndioxid-, és a koromkibocsátás városunkban, és drasztikusan kisebb lesz a zajhatás is.
 Páva Zsolt, Pécs polgármestere hangsúlyozta, ez egy újabb lépés azon az úton, amin a város elindult: a pécsi erőmű megújuló energiaforrásokat használ, korszerűsítik a buszparkot, bicikliutak épülnek, az új járművek pedig  viszik majd el a korábbi kocsiknál jóval kevesebb káros anyag kibocsátása mellett.
A program egyik legnagyobb sikere, hogy igen jelentős a helyi, azaz pécsi termékek aránya, a tömörítő autó és az edénymosó autó Pécsett készült a Seres Kft-nél. Nemcsak az autók hidraulikus része pécsi termék, hanem az egész vezérlése, melyben pedig a szintén pécsi Kontakt-Elektro Kft. szellemi termékét és munkája látható. Valamennyi eszköz a legmodernebb környezetvédelmi előírásoknak megfelelő motorral került szerelésre, minden szempontból csúcstechnológiát képviselnek. Az eszközök között van többek között két-, illetve háromtengelyes gyűjtőkocsi; a hulladékudvarokon található konténerekhez használt konténer szállító jármű, mosóautó, a bálázott újrahasznosításra kerülő hulladék szállítására nyerges vontató és hozzá kapcsolódó pótkocsi. A járművek összértéke meghaladja az egymilliárd forintot.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.