Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2014. augusztus 23., szombat 21:44

Fergeteges csokifesztivál Szerencsen
A szerencsi VII. Országos Csokoládé Fesztivál megnyitóján bejelentette dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, hogy a szerencsi csoki reményei szerint rövidesen felkerül a hungarikumok listájára, a magyar  cukorgyártás is újra indulhat. A rendezvény keretében a nap folyamán egy csokoládé gyártósort is felavattak. A fesztiválozókat dr. Mengyi Roland, a megyei közgyűlés elnöke is köszöntötte.

A csokoládéfesztivál néhány éves történelme alatt felzárkózott a legjelentősebb nyári magyar fesztiválokhoz. Az ország minden részéről jönnek az édességek kedvelői, akik a csoki mellé a szervezőknek köszönhetően a sporttól a zenéig egyre színesebb programot kapnak.

Az „igazi” fesztivál szombaton reggel zenés felvonulással indult, amelyet a megnyitó követett. Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere a rá jellemző közvetlenséggel először megköszönte az égieknek a jó időt. Megköszönte a vendégek részvételét. „Mindenki velünk van, akinek emberként, vagy tisztségviselőként elkél a segítsége”- jelentette ki. Megemlékezett a szerencsiek szorgalmáról, munkaszeretetéről. Enyhén emelkedő, javuló tendenciát mutatnak. A látogatókat arra kérte, hogy vigyék a város jó hírét országszerte, a világban.

„Meggyőződésem, hogy ez a fesztivál a lehető legjobb helyen van”- bókolt a szervezőknek dr. Fazekas Sándor, aki a csoki mellett megemlékezett a város szépségéről, s az alkalmat megragadva gratulált Koncz Ferenc polgármesternek és csapatának. Bejelentette, hogy reményei szerint hamarosan a szerencsi csokoládé hungarikum lesz.  illetve, hogy a Bonbon Kft. mintegy negyedmilliárdos fejlesztését is felavatják a nap folyamán. Továbbá jó hír, hogy az EU-val folytatott tárgyalás alapján elhárult a jogi akadály az elől, hogy cukorgyár épüljön Magyarországon, személy szerint támogatja, hogy Szerencsen is létesüljön. Folyamatosan tárgyalásban vannak Koncz Ferenccel, akinek munkájához gratulált, s kérte támogatását.

„Volt egyszer egy sötét pillanat, egy fekete nap Szerencs történetében”- elevenítette fel a néhány évvel ezelőtti múltat dr. Mengyi Roland, amikor a szocialisták egyetlen tollvonással megszüntették volna egyik napról a másikra az életet. Ekkor jött néhány lelkes civil, a mai polgármester vezetésével és megszületett a csokoládéfesztivál. A gondolatot tett követte. Szerencs a csokoládé fővárosa lett, visszakerült, felkerült Magyarország gasztronómiai térképére. Elismerően szólt a város iránt elkötelezett munkáról. Kijelentette, hogy Szerencs fejlődésre van ítélve. „Szerencs az egész országnak, az egész megyének fontos, mert hatalmas értékeket ad.” A városvezető csapat bizonyított. A munka elismeréseként azt kívánta, hogy Koncz Ferenc még hosszú ideig szolgálja polgármesterként Szerencs városát, a nemzetet.

A megnyitó keretében díjakat is átadtak. A megyei önkormányzat különdíját a Megyaszó-Mag Kft. kapta. A fesztivál közönségprogramja a látogatók nagy örömére vasárnap estig négy színpadon zajlik.

Ezt követően a vendégek átvonultak a Bonbon Kft. telephelyére, ahol felavatták a közel negyedmilliárdos beruházásban megvalósult gyártócsarnokot.  Dr. Takács István ügyvezető köszöntötte a vendégeket.  Koncz Ferenc méltatta a beruházást. A város, a kisrégió szempontjából fontos, hiszen munkahelyet biztosít az embereknek. A hagyományokat folytatva tovább viszik a szaktudást.

Fazekas Sándor elmondta, hogy tart a magyar édesipar újjá építése, újjá szervezése, köztük jó néhány régi márkával, mint a méltán híres szerencsivel. A most átadott beruházásról szólva azt mondta: itt kézműves terméket gyártanak, igazi magyar, míves, finom terméket. Bár az üzemcsarnok elsősorban a gyártásé, de a városnak turisztikai "látnivaló" is egyben, hiszen úgy épült meg, hogy a látogatók megismerkedhetnek a csokoládékészítés folyamatával. A projekt keretében 20-30 új munkahely is létesül.

A cukorgyártás újraindításával kapcsolatban kijelentette: a cél az, hogy a magyar piacot magyar cukorral lássuk el, ne kelljen importra szorulni. „Itt Szerencsen meg tudjuk csinálni.”
A csarnok megáldásával, felszentelésével, emléktábla avatással, a csokigyártás interaktív bemutatásával ért véget a rendezvény.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.