Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

ÉRPATAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2014. szeptember 15., hétfő 12:54

Az Érpataki Modell gyermekvédelmi vonatkozásai
Folytatólagos és súlyos gyermekbántalmazás miatt két kiskorú azonnali nevelésbe vételét rendelte el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nagykállói Járási Gyámhivatala Érpatakon. 

A legutóbbi bántalmazásra úgy derült fény, hogy a jelzőrendszer tagjai nem mulasztották el kötelességük teljesítését, és amikor észrevették a gyermeken a külsérelmi nyomokat, megtették a szükséges intézkedéseket. Miután a háziorvos megállapította a bántalmazás tényét, a gyermekjóléti szolgálat tájékoztatta a szülőket a lehetséges következményekről, majd megtette feljelentését a rendőrségen és a gyámhivatal felé azonnali, ideiglenes hatályú elhelyezésre tett javaslatot.

A Járási Gyámhivatal végül az azonnali nevelésbe vétel mellett döntött.
A gyermekjóléti szolgálat a rendőrség segítségével kiemelte a két gyermeket a testi épségüket veszélyeztető környezetből és egy hivatásos nevelőszülőhöz szállította őket.

Ahhoz, hogy a kiszolgáltatott, védtelen gyermekek egy megfelelő környezetbe kerülhessenek, a jelzőrendszer tagjainak és a különböző hatóságoknak rendeltetésszerűen el kellett végezniük a jogszabályokban előírt kötelességüket. Sajnos ez országszerte sok esetben nincs így. Pedig a bántalmazott gyermekek kiemeléséhez összehangolt csapatmunkára van szükség. Ha viszont csak egy valaki nem teszi a dolgát, és „nem veri be a patkószeget”, a gyermekveszélyeztetés tovább folytatódik, és az ilyen körülmények között felnőtt gyerekek általában jelentős plusz terhet jelentenek a társadalomnak.

Amennyiben 1997 óta a gyermekvédelmi törvény értelmezését a liberális szociológusok siserehada nem hamisította volna meg, és a meghamisított jogértelmezést és a nemzetellenes jogalkalmazást nem vették volna át az illetékes hatóságok, önkormányzati és állami szervek, akkor nem lenne olyan sok problémás, magatartás-zavaros gyermek az óvodákban, az iskolákban és az utcákon. Nem lennének a ma tapasztalható demográfiai problémák és a felnövekvő generáció egészséges fejlődése biztosított lenne.

Az Érpataki Modell szelleme szerint a hivatali tisztviselőknek konfliktust felvállaló katonákká, normaközvetítő és jogszabály-érvényesítő frontharcosokká kell válniuk, a belső ellenség ellen kell küzdeniük bátran, csapatkötelékben. 

Az érpataki esetről készült kisfilm pontosan bemutatja a jelen eljárás menetét. 

Érpataki Modell a gyakorlatban 25. rész
https://www.youtube.com/watch?v=EeVtu2zw3Ro

A 444.hu riportere is járt a helyszínen és kétrészes cikket tett közzé az üggyel kapcsolatban.

http://444.hu/2014/09/12/ha-nem-lett-volna-a-gyerek-megverve-akkor-nem-lennenk-itt-i-resz/
http://444.hu/2014/09/13/ha-nem-lett-volna-a-gyerek-megverve-nem-lennenk-itt-ii-resz/
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.