Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS VII. kerület - Erzsébetváros Önkormányzata
2014. október 1., szerda 16:13

EB OVO 2014. díjat kapott Erzsébetváros
A kulturált kutyatartásra való nevelésért és a Felelős Gazdi program elindításáért kapott elismerést a VII. kerületi önkormányzat az EB OVO Egyesülettől. „Nagyon örülök, hogy megkaptuk ezt díjat. Fontos, hogy egy ilyen sűrűn lakott kerületben a kutyások és nem kutyások is együtt tudjanak élni, és természetessé váljon a kulturált állattartás minden generáció számára. Ebben szeretnénk mi segíteni az erzsébetvárosiaknak.” – mondta el Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere. Díjazták a kerület vezetésének nyitott és innovatív gondolkodását és a szándékot arra, hogy elősegítsék a kutyás és nem kutyások közötti párbeszédet, valamint terjesszék a felelős városi kutyatartás alapvető szabályait. „Az önkormányzat felismerte azt az újszerű szükségletet, amely a városi kutyatartók életmódjából fakad, és egy remek programot indított a kerületben, melynek hitelességét adja a civil bevonás, ezáltal a szakmaiság előtérbe helyezése. Gratulálunk!” – nyilatkozta Csonka Berta, az egyesület vezetője.

1 csatolt kép EB OVO
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.