Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 16. kedd
Hírek témák szerint

Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége
2010. február 24., szerda 20:35

„20 évesek az önkormányzatok. Születésnap vagy halotti tor”
címmel a PTE BTK Politikai Tanulmányok Tanszéke konferenciát szervez március 19-20-án. Az 1990-ben megszületett magyar önkormányzati törvény nyomán létrejött önkormányzati rendszer értékelésére nemcsak a kerek évforduló miatt van szükség, hanem azért is, mert ma már nyilvánvaló, hogy a modell számtalan vonatkozásban korrekcióra, reformra szorul.                            

A konferencia a vélhetően számos hasonló tematikájú rendezvény sorában speciális, politikatudományi fókuszra koncentrál, jelesül arra, hogy az önkormányzati rendszer beváltotta-e a hozzá fűzött politikai reményeket? Decentralizált-e Magyarország hatalmi szerkezete? Milyen a helyi demokrácia helyzete? Vannak-e ellensúlyok a központi kormányzati hatalommal szemben? Van-e esély a regionalizált Magyarország megteremtésére?

A konferencia tematikája szorosan illeszkedik az Európa Kulturális Fővárosa programhoz és pályázathoz, annak filozófiájához, hiszen alaptézise volt, hogy a program igazolhatja a decentralizáció, s benne a kulturális decentralizáció, a regionalizmus erősségeit.

A konferencia előadói a témakör politika és államtudományi elismert művelői közül verbuválódtak, de sikerült megnyerni az önkormányzati minisztert, Pécs polgármesterét, országgyűlési képviselőket is, hogy az önkormányzatokkal kapcsolatos aktuális. gyakorlati problémák is terítékre kerülhessenek. A konferencia célközönsége az önkormányzatokkal foglalkozó viszonylag szűk politológus, szociológus szakma mellett, az önkormányzati politikusok, kormányzati szakpolitikusok, köztisztviselők, doktoranduszok köréből kerül ki.

A konferencia rendezője: PTE BTK Politikai Tanulmányok Tanszéke
A konferencia szakmai szervezői: Pálné D., Kovács Ilona MTA doktora, egyetemi tanár
és Dr. Kákai László Habil. egyetemi docens

A konferenciának regisztrációs költsége nincs!!

A konferencia részletes programja és regisztráció a   honlapon.

Bővebben lásd: a TÖOSZ honlapját.
               


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.