Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 18. csütörtök
Hírek témák szerint

HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2014. december 18., csütörtök 14:31

Új buszmegállóval gazdagodott Hajdúnánás
Mintegy 130 millió forintból fejlesztette a Hajdúnánás Városi Önkormányzat településünk közösségi közlekedését. A projekt részeként dinamikus utas tájékoztató rendszerrel kiépített buszváró kerül kialakításra a Nyíregyházi - Kossuth utca kereszteződésében, ahol nemcsak utasváró, de térfigyelő rendszer is gondoskodik az utasok kényelméről és biztonságáról. Az ünnepélyes átadásra december 17-én került sor.
 
A belterületi utak felújítását követően újabb nagyszabású beruházás valósult meg városunkban. Még 2011 őszén született döntés arról, hogy településünk Hajdúdoroggal és Görbeházával közös pályázatot nyújt be „Közösségi közlekedés fejlesztése” címmel, melyhez utólag Polgár városa is csatlakozott. A projektnek köszönhetően új és felújított várakozóhelyeket, buszöblöket és buszfordulókat építettek ki.
 
Az újonnan épített közösségi várakozóhely ünnepélyes átadásán Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere elmondta, hogy térségünk infrastrukturális helyzete jelentősen javulhat a fejlesztéseknek köszönhetően.
 
Dr. Tiba István ünnepi köszöntőjében jövőbeli feladatként említette a Hajdúnánás - Balmazújváros közötti útszakasz teljes körű felújítását valamint, szeretnék elérni, hogy több busz induljon és érkezzen Hajdúnánás - Hajdúdorog között.
 
A projekt révén több buszöböl és a hozzá tartozó útszakasz is megújult a Dorogi, a Kossuth, a Magyar, a Tompa Mihály, és a Jókai utcán. Ezen buszöblök közvetlen környezetében megtörtént a csapadékvíz elvezetése, padok és kerékpártámaszok kerültek kihelyezésre, illetve a zöld felületek pótlására és telepítésére is sor került.
 
 
A Nyíregyházi - Kossuth utca kereszteződésében, az új buszállomáson akadálymentes közterületi parkolóhelyek, dinamikus utas-tájékoztató rendszer kialakítása valósult meg, ahol pénztár és mosdó várja az utazóközönséget. A közösségi közlekedés fejlesztésével a buszváró épület energia felhasználásnak 50%-át napelemmel fedezi a város.
A Magyar utcán lévő temető parkolója is kibővült, hiszen új busz váróhely, buszforduló került kialakításra, valamint itt is megtörtént a csapadékvíz elvezetése, illetve útfelújítási munkálatok is a végére értek.
 
A hajdúnánási fejlesztés is része az országos, 70 milliárd forintos közlekedésbiztonság javító programnak - kezdte avató beszédét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedéspolitikáért Felelős államtitkára. Tasó László kiemelte: a program célja, hogy többek között a különböző buszmegállókat, forgalmi csomópontokat, vasúti átjárókat, fénysorompókat biztonságosabbá tegyék.
 
Az avató beszédeket követően az épületet a történelmi egyházak képviselői Kocsis Áron református lelkipásztor, Főtisztelendő Dalanics Zoltán görögkatolikus parókus és Főtisztelendő Kerekes László római katolikus lelkész megáldotta és megszentelte.
 
Ezt követően Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedéspolitikáért Felelős államtitkára, Dr. Tiba István, térségünk országgyűlési képviselője és Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere átvágta a nemzetiszínű szalagot, ezzel hivatalosan is átadták az épületet az utazóközönségnek.

7 csatolt kép 3217654
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.