Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. február 17., kedd 08:30

A Kokushikan Egyetem három hallgatója látogatott el Hajdúnánásra
Különböző intézmények közötti cserediák kapcsolatok építése és szakmai tapasztalatok szerzése céljából érkezett a tokiói egyetem három hallgatója városunkba, akik február 11-15. között városlátogatás mellett kendo edzéseket is tartottak.
 
Hosszú évek óta hagyomány, hogy februárban érkezik hazánkba a világ egyik legerősebb és leghíresebb japán kendo iskolája, a tokiói Kokushikan Egyetem kendós delegációja. A Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség és a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának közreműködésével megvalósuló program során 9 napot töltenek a japán diákok és mestereik Magyarországon. A program célja az intézmények közötti cserediák kapcsolatok építése és tapasztalatok szerzése, melynek köszönhetően több mint 200 tokiói egyetemista érkezett Magyarországra.   
 
Az egyetemről február 11-én érkeztek városunkba hallgatók (Sato Tatsutoshi, Senoguchi Kakeru, Minami Jumpei), akik a 4 napos látogatásuk során a kendo bemutatók és edzések mellett városlátogatáson is részt vettek – mondta a Hajdúnánás Város Iskolai és Egyesületi Kendo Csoport vezetője. Mihalik Hunor kiemelte, hogy a tokiói Kokushikan Egyetem delegációja 17 éve látogat Magyarországra, hogy vidéki és budapesti dojokban együtt edzenek a magyar kendósokkal ezzel együtt segítsék őket a szakmai fejlődésben.
 
A tokiói Kokushikan TF Kendo szak III. éves diákjai, akik iskolákban, rendőrségen, állami szerveknél lesznek Kendo tanárok. Az intézmény a második legrégebbi természettudományi magán egyetem Japánban, ahol mintegy 13 000 diák tanul különböző képzéseken. Az első egyetemi Kendo szak is itt nyílt meg 1917-ben, melyet úgy is mondhatunk, hogy az elsők között indult el a modern kori "Szamuráj" képzés a XX. századi Japánban – hangsúlyozta a helyi kendo csoport vezetője.


7 csatolt kép 3217654
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.