Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XXII. kerület - Budafok-Tétény Önkormányzata
2015. február 20., péntek 18:29

Ellenszavazat nélkül fogadta el a XXII. kerület idei költségvetését a Budafok-Tétényi Önkormányzat képviselőtestülete
Ellenszavazat nélkül fogadta el Budapest XXII. kerületének idei költségvetését az önkormányzat képviselőtestülete.
A csütörtöki rendkívüli testületi ülésen a Budafok-Tétényi ellenzéki képviselők is elismeréssel szóltak a szakmai előterjesztésről.
Az elfogadott dokumentum alapján idén Budafok- Tétényben közel másfél milliárd forint jut városüzemeltetési feladatokra, kiemelten útépítési-, felújítási- és karbantartási célokra, valamint önkormányzati intézmények felújítására.  A lakosság szempontjából fontos szociálpolitikai támogatások, ellátások terén az önkormányzat nem kényszerült visszalépésre, alapvetően tartani tudja a korábbi években biztosított források mértékét. Szociális ellátásokra mintegy 149,3 millió forintot különítettek el a kerület idei költségvetésében, amelyből 134 millió forintot a település áll.  Szociális foglalkoztatásra 35 millió forintot fordítanak, a nehéz helyzetbe került családanyák átmeneti lakhatását segítő kerületi Krízis Alapítványt pedig több mint 12 millió forinttal támogatja idén a Budafok-Tétényi Önkormányzat.
Karsay Ferenc polgármester a költségvetés elfogadása kapcsán külön kiemelte a civil szervezetekkel való együttműködést, a velük való sikeres együttműködést és a párbeszéd folytatását ígérte. A civil szervezetek kulturális tevékenységének támogatására közel 40 millió forintot különített el a kerület, ami csak kis része a több százmilliós kulturális költségvetésnek. A civil szervezetek és a sportegyesületek helyiséghasználatához közel 250 millió Ft engedménnyel járul hozzá a testület. Karsay Ferenc polgármester szerint az a tény, hogy az idei költségvetést sikerült ellenszavazatok nélkül elfogadni azt jelzi, hogy kerületi szinten nincs éles ellentét a kormánypárti és ellenzéki oldal között a kerületi fejlesztési tervekkel, beruházásokkal kapcsolatban.

1 csatolt dokumentum Költségvetés elfogadása
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.