Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. március 6., péntek 14:09

Díjnyertes építész Oroszlányban
Papp Zsolt lévai építész kapta meg tavaly az alsósztregovai Madách-kastély felújításáért a szlovák Év Műemléke díjat, majd 2014 őszén Az év építménye 2014. címet viselő megmérettetésen, a Nyilvánosság Díjat is kiérdemelte.  A fiatal felvidéki szakember munkásságával – akit a Rákóczi Szövetség városi szervezete hívott meg - csütörtökön este ismerkedhettek meg az oroszlányiak.

Papp Zsolt 1972. március 14-én született Nagykürtösön. Általános iskolai tanulmányait Ipolynyéken fejezte be. 1990-ben a Kassai Műszaki Egyetem építőmérnöki karának hallgatója lett, tanulmányait 1996-ban végezte el kitüntetéssel. 2001-ben lett tagja a Szlovák Építész Kamarának, és megalakította a PROART nevű saját tervezőirodáját. Azóta több mint félezer épület terveit készítette el.
Többek között a szklabonyai Mikszáth Kálmán-emlékház, a kékkői Balassi Bálint Múzeum, a véglesi Nagy Lajos király-várkastély, a losonci zsinagóga, a rimabányai gótikus templom, valamint a liptószentmártoni Martin Benka Múzeum teljes felújítása fűződik nevéhez.
A fotódokumentációval gazdagon illusztrált prezentációt követően még egy kedves eseményre is sor került, ugyanis virággal köszöntötték Nőnap alkalmából a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezetének jelenlévő hölgytagjait.

Oroszlány, 2015.03.06.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.