Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. március 17., kedd 09:28

Tizedik győzelmét szerezte az OSE Lions
Első számú irányítóját, Kiss Kornélt továbbra is nélkülözve hangolt a Vasas elleni mérkőzésre az oroszlányi gárda, melynek hazai pályán nem is lehetett más célja, mint a győzelem megszerzése.
Még úgy is, hogy a fővárosiak négy új játékossal erősítettek, ráadásul Pápán 21 ponttal nyertek.
Hajmásy triplája adta meg a találkozó alaphangját, s onnantól egy mindenre elszánt, remekül védekező és pontosan támadó, nagyszerű dobószázalékot jegyző hazai csapatnak tapsolhatott a publikum. Félidőre szinte minden eldőlni látszott, hiszen Tanácsék ekkor már tetemes előnyt szerezve, 53-26-ra vezettek.

Szünet után a megsérült Hajmásy már nem folytathatta a játékot, ráadásul egy durva bodicseket követően Ughy is fájó arccal terült el a parketten, mely komoly aggodalomra adott okot. Támadásban továbbra is jól sült az oroszlányiak (Tanács, Gorzsás, Kiss Károly, Burai) keze, ám a védekezés már nem volt olyan hatékony, mint az első félidőben.
Az utolsó etapban minden hazai játékos pályára került, volt olyan periódus, amikor egyszerre három fiatal (Burai, Zábó, Túri) is játszott, Klárissal és Kellerrel kiegészülve. A vendégek éltek is a lehetőséggel, ám részükről ez is csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő, hiszen megérdemelt, 23 pontos győzelmet aratott a több sebből is vérző hazai alakulat.
Zsinórban a harmadik, összességében pedig a tizedik győzelmét aratta az OSE Lions, mely péntek este a játék minden elemében felülmúlta fővárosi ellenfelét. Kovács Nándor csapata az első félidőben extra játékkal rukkolt elő, s az egész mérkőzésen remek dobóformát mutatott. Üröm az örömben, hogy a mérkőzés közben szerzett sérülés miatt Hajmásyt és Ughyt is elvesztette a csapat, s így roppant nehéz körülmények között készülhet a győriek elleni rangadóra, melyre csütörtök este, idegenben kerül sor.

Kovács Nándor: „Végig nagyon jól dobtunk, és az első félidőben kiválóan védekeztünk”.  

OSE Lions - MKB Euroleasing Vasas 94 - 71 (26 - 13, 27 - 13, 28 - 23, 13 - 22)
Oroszlány, 300 néző
Vezette: Radnóti, Maár, Pécsi
OSE: Ughy 16/6, Burai 13/3, Hajmásy 6/6, Vukolic 15, Tanács 18
Csere: Kiss Károly 12/3, Gorzsás 8/3, Zábó, Bocsárdi, Keller 2, Kláris 4, Túri
Edző: Kovács Nándor
Jók: Vukolic, Ughy, Tanács, Burai, Kiss Károly.

2015.03.16.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.