Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. március 25., szerda 15:48

Gyermekvédelmi Tanácskozást tartottak Hajdúnánáson
A Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat, Városi Bölcsőde Kossuth utcai épületében tartották meg március 25-én a Gyermekvédelmi Tanácskozást az intézmény munkatársai.
A szakmai fórumra városunk minden gyermekekkel és fiatalkorúakkal foglalkozó közintézményéből érkeztek munkatársak. 

A tanácskozást Szólláth Tibor polgármester úr nyitotta meg, aki köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a településeknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy ne jelentsen hátrányt akár Hajdúnánáson, akár más kisebb településeken felnőni, családot alapítani a nagyvárosokkal, környező településekkel szemben, melyben az önkormányzat is komoly szerepet vállal többek között az oktatási intézmény-rendszerünk fejlesztésével, korszerűsítésével.

A megnyitót követően Nagyné Juhász Krisztina, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetője mutatta be a szolgálat 2014-ben végzett munkáját. Előadásában kiemelte, hogy 2009-ben városunkban 44%-os volt a veszélyeztetett és hátrányos helyzetű gyermekek aránya, míg az előző év összesített adatai alapján az óvodákban 27%, míg az iskolákban 14% volt ez az arány, mely igen jelentős javulást mutat az elmúlt évekhez képest. Nagyné Juhász Krisztina hozzátette, hogy ezek a számok a kölcsönös együttműködés eredményei, melyhez az észlelő és jelzőrendszer kiépítése valamint az optimális működése is hozzájárult.

Intézményvezető asszony többek között szólt még a Szociális Földprogram eredményeiről, a közel 30 millió Ft-ból megvalósuló komplex szociális és gyermekjóléti alapellátások kialakításáról, valamint a „Segítő Kezekkel Hajdúnánáson” elnevezésű programról, mely az időskorúak mentális segítését, az elmagányosodás megelőzését szolgálja.

A konferencia során a gyermekjóléti szolgálat munkatársai számoltak be a 2014. évben végzett helyi gyermekvédelmi tevékenységről, tapasztalatokról.

A hajdúnánási óvodáinkban fontos feladatunknak tekintjük a gyermekvédelem szempontjából az egyéni sorsokkal való törődést, a gyermekek családban történő nevelkedésének elősegítését, melyet szervesen be kell építeni a nevelés folyamatába - kezdte előadását a Hajdúnánási Óvoda intézmény vezetője. Kovácsné Bata Éva beszédében kitért az intézményben megvalósult Integrált Pedagógiai Rendszerre is (IPR), melynek célja, hogy elősegítse a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek beilleszkedését, integrálódását, esélykülönbségeinek kiegyenlítését. Az IPR program az integrációs felkészítésre, a képességek-kibontakoztatására, valamint óvodai fejlesztő programok szervezésére nyújtott támogatást – emelte ki intézményvezető asszony.

A szakmai előadásokat követően a résztvevőknek lehetőség nyílt a témát érintő szakmai beszélgetésre.

5 csatolt kép 32154
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.