Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. március 29., vasárnap 08:42

Német vendégek
Kiváló kapcsolatot ápol a Közszolgálati Egyetem Közigazgatási-tudományi Kara a Ludwigsburgi Közigazgatási Főiskolával. Rendszeresek a diáktalálkozók a két intézmény között. Tavaly a magyarok voltak Németországban, s ennek viszonzása képpen érkezett az elmúlt héten hazánkba az a félszáz diák, akik hétvégén Oroszlányt is felkeresték.

Persze nem véletlenül esett városunkra a választás: a vendégek csoportvezetője az a Peter Raviol volt, aki hosszú évek óta gondozza településünk és a német Plochingen partnerkapcsolatát.
A delegáció pénteken a majki kastélyegyüttes és a bányászati múzeum után a szlovák tájházat kereste fel, ahol többek mellett Rajnai Gábor alpolgármester, Fátrai Márta, az oroszlány barátainak köre vezetője és Sztruhár András, az evangélikus énekkar vezetőségi tagja kalauzolta őket.
Peter Raviol a Ludwigsburgi Közigazgatási Főiskola docenseként egyébként tavaly a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozatának kitüntetését vehette át Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől.
 
2015.03.29.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.