Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. április 27., hétfő 13:35

Széchenyi Programiroda nyílt Hajdúnánáson
Ünnepélyes keretek között adták át a Széchenyi Programiroda Hajdúnánási Térségi Irodáját 2015. április 24-én, Hajdúnánáson. Az átadást megtisztelte jelenlétével Dr. Tiba István, országgyűlési képviselő, illetve Buzás László, a Széchenyi Programiroda Észak Alföldi Irodájának regionális igazgatója.
Az új kirendeltség legfőbb célja, hogy a 2014-2020-as Európai Uniós finanszírozási ciklusban minél több hajdúnánási vállalkozás sikerrel jusson pályázati forrásokhoz, ezzel is növelve azok versenyképességét.

„Ésszerű, logikus, fenntartható fejlesztéseket kell megvalósítani a településeken, melyek az itt élő emberek érdekeit szolgálják” – hangsúlyozta Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere, aki reményét fejezte ki, hogy mind a választókerületben, mind a Járásban, mind pedig Hajdúnánáson is sikeres fejlesztések valósulnak meg a jövőben.

Dr. Tiba István, országgyűlési képviselő beszédében elmondta, hogy az elkövetkezendő időszakban a gazdaságfejlesztési pályázatok kiemelt prioritást fognak élvezni térségünkben, melyet elsősorban a termelők és a vállalkozások használhatnak fel.

Buzás László, a Széchenyi Programiroda Észak Alföldi Irodájának regionális igazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy az elmúlt években, a térségben közel 14 milliárd forint támogatást nyertek el a vállalkozások, így elmondható az eddigi tapasztalatok alapján: jól teljesített a térség a pályázatok számát illetően és a remények szerint ez az aktivitás nőni fog a jövőben.

Az ünnepélyes szalagátvágást követően a Széchenyi 2020 pályázatok menetrendjét Péter János tanácsadó mutatta be.

Az iroda kedden és csütörtökön 8 órától 16:30-ig várja ügyfeleit a Köztársaság tér 1. szám alatt, a Dorogi úti bejáratnál.

8 csatolt kép 87654321
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.