Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. május 27., szerda 14:30

„Én is jó vagyok”
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014-ben pályázati programot hirdetett meg a fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek működési és szakmai programjainak támogatására.

Erre a programra pályázott a Hajdúnánási Humán Szolgáltató Otthon által 1996-ban létrehozott „A Hajdúnánási Pszichiátriai és Értelmi Fogyatékosok Otthona  Lakóiért” Alapítvány. A FOF2014/77 kódszámú, „Velünk teljes a világ” című pályázat integrált és egyenlő esélyű hozzáférést biztosító kulturális, művészeti, szabadidős és sportprogramok megrendezését vállalta fel. Az alapítvány 2. 450. 000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a pályázat megvalósítására.

A program során 5 rendezvény került megvalósításra a következő területeken: képzőművészet, előadóművészet, sport, hagyományőrzés, érzékenyítő program. Ezek keretében a Hajdúnánási Humán Szolgáltató Otthon fogyatékos ellátottjai és a város lakossága integrált keretek között közösen vettek részt.

A pályázat záró akkordjaként rendezték meg az „Én is jó vagyok” című kulturális rendezvényt május 21-én a
Kéky Lajos Városi Művelődési központ színháztermében.

Az ünnepi műsort Prek Sándorné, a Hajdúsági Szociális Nonprofit Kft. ügyvezetője nyitotta meg, aki köszöntőjében utalt a rendezvény címadására, hiszen az ellátottak kisebb-nagyobb segítséggel aktív és hasznos tagjai társadalmunknak. Ügyvezető asszony beszédében hangsúlyozta: ezeken az alkalmakon ők is megmutathatják sokszínűségüket, tehetségüket, mely elősegíti társadalmi elfogadásukat, beilleszkedésüket.

A köszöntő után mindenki számára élményt nyújtó előadások sorozata vette kezdetét, melyet az intézet lakói, dolgozói és a Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium tanulói adtak elő.
„Minden nap, minden alkalommal megmutatjuk, hogy velünk teljes a világ”- kezdte ünnepi beszédét a Hajdúsági Szociális Nonprofit Kft. intézményvezetője. Soltész Lászlóné kiemelte: amit mindig szeretnénk közvetíteni az a tehetségben, az odaadásban, a kitartásban, a tenni akarásban, hitelességben és kimagaslóan az örömszerzésben mutatkozik meg. Intézményvezető asszony elmondta, hogy fáradság mindig van, de erőt lehet meríteni abból az önzetlen szeretetből, a mosolygó tekintetekből, amit környezetünktől kapunk a mindennapokban.

A projekt zárására 2015. május 28-án kerül sor az Otthon ebédlőjében.

9 csatolt kép 987654321
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.