Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
2015. május 30., szombat 22:55

Kirándulóhajóval Szentendrére és a Dunakanyarba
2015 tavaszi-nyári időszakában ismét menetrend szerinti MAHART hajójárat közlekedik Budapesttől Szentendréig, illetve főszezoni hétvégeken Visegrádig. Az április végén indult járat szeptember 27-ig hétfő kivételével naponta közlekedik Szentendréig. A már hagyományosan 10:00 órakor induló járat július 4-től augusztus 30-ig hétvégeken egészen Visegrádig közlekedik, Leányfalu (ahol a termálfürdő egész évben nyitva tart) és Tahitótfalu érintésével. A járattal május 30-31-én a tahitótfalui Eperfesztivál is elérhető, június 20-án a Nemzeti Vágta Pest megyei előfutama, július 4-én a Halászléfőző verseny, majd ugyanitt az Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! szüreti felvonulás, mulatság szeptember 26-án.
A kirándulójárat és a Kis-Duna-ág településeinek népszerűsítésére Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere kezdeményezésére 2015. május 30-án, szombaton helyi programokkal egybekötött közös hajókirándulásra indult Szentendre, Leányfalu, Tahitótfalu és Visegrád polgármestere.
„Az összefogás célja, hogy felhívja a figyelmet a turisták körében már népszerű célpontok szezonális, vízi megközelíthetőségére. A térségi polgármesterek közös fellépése egyben rávilágít a Dunakanyar hajózási fejlesztésére vonatkozó kormányzati szándék, a MAHART hosszú- és rövidtávú fejlesztési tervei és a Kis-Duna-ág turisztikai érdekeinek egybeesésére” – mondta a program házigazdája, Versegi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere. Felhívta a figyelmet arra, hogy az évente milliós turistaforgalmat fogadó Szentendre legszebb arcát épp a Duna felől mutatja: „A viszonylag kis területen az égre mutató templomtornyokkal és színes háztetőkkel a város másképpen nem látható, egyedülálló arcát mutatja meg a hajóval érkezők számára, a vízről kirajzolódó panoráma valószínűtlenül szép, szó szerint festői. A természeti és épített környezet, a kínálkozó kulturális lehetőségek, a gasztronómia és a szabadidős aktivitások együtt komplex élményt nyújtanak annak is, aki csak egy napra érkezik, és annak is, aki hosszabban időz a városban. A MAHART kirándulójáratával mindez most nem csak közúton, de hajóval is elérhető.” Hozzátette: „A Duna menti települések és kerékpárút összekapcsolása a kerékpárszállítást lehetővé tevő hajóközlekedéssel a térség egyik jelentős turisztikai attrakciófejlesztési lehetőségét kínálja fel.”
Spányik Gábor, a MAHART PassNave Személyhajózási Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy „A visegrádi hajóállomás épületének fejújítása teljes egészében elkészült, a környezetének felújítása párhuzamosan készül a gátépítéssel, ami várhatólag július végéig elkészül. Célunk egy visegrádi régióközpont létrehozása a jövő évtől, terveink szerint Budapest helyett innen indulnának a menetrendszerinti hajók. Három járatpárt tervezünk, nemcsak a turistáknak, hanem a Visegrádról Budapestre dolgozni járók számára is. A tervek szerint a menetidő 50 perc- 1 órára rövidülne. A hajók kikötnének Tahitótfaluban, Leányfalun és Szentendrén is, egyelőre Dunabogdány nincs tervbe véve.”
Loszmann János, Leányfalu polgármestere szerint „A régió számára nagyon fontos, hogy elinduljon ez a hajójárat. Gyerekkoromban is itt éltem, akkor naponta járt hajó Leányfaluról a fővárosba, ma ez már nem aktuális. Célunk, hogy legalább hétvégén megközelíthető legyen a Dunakanyar hajóval. Szeretnénk, ha a termálfürdőnkbe is hajóval érkezhetnének a vendégek és ugyanígy távozhatnának.”
A május 30-ai hajókiránduláshoz a meghívottak a MAHART menetrend szerinti, Budapest Vigadó térről 10:00 órakor induló járatát vették igénybe. Információ a menetrendről: http://www.mahartpassnave.hu/hu/hajojaratok/dunakanyari-kirandulohajok/budapest-szentendre-visegrad/
Az esemény házigazdája, Verseghi-Nagy Miklós polgármester volt, Leányfalun Loszmann János polgármester csatlakozott. Visegrádon Félegyházi András, a település első embere fogadta őket a II. Gasztrofesztiválon. A kirándulás utolsó állomása Tahitótfalu, ahol dr. Sajtos Sándor polgármester az Eperfesztiválon kalauzolta a vendégeket.

1 csatolt kép hajókirándulás
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.