Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

KAZINCBARCIKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. június 1., hétfő 11:13

Az ÖSSZEFOGÁS ereje – csupa nagybetűvel
„A szeretet lényege az együtt.
A veled.
A velünk.”
 
Ezzel az idézettel és egy gyönyörű, megható nyitánnyal vette kezdetét a „Nem adom fel!” elnevezésű Jótékonysági Est Szalkai Dávidért.
A rendezvény egy igazi civilkezdeményezés volt, melynek szervezése, előkészítése és lebonyolítása során nem számított a kor, a felekezet, a pártpolitika, az, hogy ki milyen rangban, tisztségben, beosztásban és hol dolgozik. Hogy sok pénze van vagy kevés, csupán egyetlen számított, hogy a szíve milyen nagy és mennyire jó ember az illető.
Ennek köszönhetően közel teltházzal indult az este, bizonyítva, hogy a városban és a térségben rengeteg nagyon jó ember van, akik az idejüket és szívből jövő adományaikat Dávidnak szentelték.
Az Est ötletgazdája az Újkazinci Baráti Kör lelkes és akadályokat nem ismerő tagjai voltak; együttműködőik pedig a Gyógyító Jószándék Alapítvány, a La Cosa Nostra kreatív csoport,  továbbá a Blues Barátok Csoport.
Az összefogás a fellépő gárda nagy számában és sokszínűségében is megmutatkozott, hiszen egy tucat művészeti csoport mondott igent az első hívó szóra és felkérésre, tiszteletdíj, útiköltség és egyéb juttatások nélkül.
Nekik köszönhetően műfaji tekintetben is egy nagyon sokszínű zenés-táncos estet láthatott a közönség. A fellépők közös jellemzője a zene és a művészet szeretete valamint az önzetlenség volt, így egytől egyig óriási sikert aratva nagy tapsot kaptak.
A serényfalvai Mikó testvérek, az ózdi New Bacon Zenekar, Bandula Judit és Nagy József, a SINOSZ megyei szervezetének jelnyelvi flash-mob csapata, a RaudioAktív zenekar, Svéd Mátyás, a Flash Táncstúdió, Polgári László, az In Aeternum Gospel Énekegyüttes, Kottner László & Tamás és a Miskolci Illés EmlékZenekar hol könnyeket, hol mosolyt csalt a közönség szemébe, de jelelni, énekelni és nosztalgiázni is lehetett.
 
Mindig van egy újabb cél…
 
Szalkai Dávid története, betegsége és küzdelme sokak előtt ismert, s bár a 25 éves fiatalember betegsége miatt testben nem lehetett ott az esten, lélekben az őt szerető és támogató közönséggel, fellépőkkel volt.  Dávid mindamellett, hogy gyógyíthatatlan izomsorvadásban szenved mindig megpróbált teljes életet élni: elvégezte az általános iskolát, majd a család, a barátok és a Surányi diáksága, tanári kara segítségével érettségit és szakmát is szerzett. Aztán tavaly sajnos egy súlyos szövődményt, tüdőgyulladást kapott és emiatt 9 hónapot töltött kórházban. Küzdeni akarását jól bizonyítja, hogy május 13-án a 25. születésnapját már szerettei körében töltötte és most az a következő nagy, közös cél, hogy lélegeztető gép nélkül élhesse újra mindennapjait. Ha nem is úgy, mint egy átlagos fiatal, de jóval szabadabban és nem géphez kötve.
Mindehhez azonban még sok idő, türelem, akarat és gondoskodás szükségeltetik, ehhez tudtak a Jótékonysági Est résztvevői adományaikkal segítséget nyújtani.
 
Példás összefogás
 
A közel három órás Jótékonysági Esten az adományjegyek váltói között a La Cosa Nostra kreatív csoport  tíz amatőr művészeti alkotását, továbbá egy szintén támogatásként kapott képet sorsoltak ki. A rendezvény végén egy szívet melengető finálé keretében, a „Mit tehetnél érted” című dalra az összes fellépő, a szervezők vezetői, majd a család képviseletében Ficzeréné Marianna és Tóth Orsolya is a színpadra érkeztek.
Ekkor derült ki, hogy a rendezvényen résztvevő jóérzésű közönség és a további adományjegy váltók összesen 369.000 Ft. támogatást adtak össze, ami óriási segítség Dávidnak és családjának.
Emellett több ajándékcsomagot is kapott a Mucsonyban élő Szalkai család, majd a szervezők és a család kölcsönösen megajándékozták egymást.
A Jótékonysági Est végén a „Milyen szép a világ…” című dalt már valamennyi résztvevő, a közönség, a fellépők és a szervezők együtt énekelték.
Lelkükben és szívükben azzal a jó érzéssel, hogy Kazincbarcika és térsége lakói igenis össze tudtak és akartak fogni egy nemes ügy érdekében, mert a jelmondat tovább él: „Nem adom fel!”
 
A szervezők ezúton mondanak köszönetet a Jótékonysági Est önzetlen résztvevőinek és támogatóinak!
 
Fellépők:
Bandula Judit & Nagy József, Flash Táncstúdió, In Aeternum Gospel Énekegyüttes, Kottner László & Tamás, Mikó Nikolett & László (Serényfalva), Miskolci Illés EmlékZenekar, New Bacon Zenekar (Ózd), Polgári László, RaudioAktív Zenekar,
SINOSZ B-A-Z Megyei Szervezetének Jelnyelvi Flash-mob csapata, Svéd Mátyás.

Támogatók:
Ambrózia Étterem és Panzió, Arany Mérleg Gyógyszertár, Barcika Art Kft.,
Barcika Príma Kft., Borga Andrásné, DM Drogerie Markt, 1. számú Posta, dr. Gór Ildikó,  Herbolyai Népbolt, Irinyi János Református Szakközépiskola, Játékvár Óvoda (Mucsony), Jégvirág cukrászda, Kalász László Általános Iskola (Mucsony), Kecskésné Hava Éva,
K&H Bank, Kultúr Kuckó (Csízi Gyula), Litoplan Kft. (Tóth Zoltán és Badalik Zsolt grafikus), Lőrincz Péter és családja, Ma-Zso-Ko Kft., Mucsonyi Művelődési Központ, Pásztor László, Szent Rafael Gyógyszertár, Rafael Virág, dr. Salha Walid Khalil,
Teljes Életért Egyesület, Tóth Orsolya.

Kiemelt médiatámogatók:
Barcikai Históriás, Barcika Press, BR TV, KVTV, O Pont Online, Sajómente.hu, Szuperinfo.
 
 


12 csatolt kép Adományjegyek sorsolásaRaudioAktív ZenekarAz adományátadás pillanatadr. Oberrecht Gabriella, a Gyógyító Jószándék Alapítvány elnöke...és a többiekA jólelkű közönség egy részeMiskolci Illés EmlékZenekarA szervezők és együttműködőkFinálé a fellépőkkelIn Aeternum Gospel ÉnekegyüttesFlash TáncstúdióA SINOSZ fellépése
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.