Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. június 4., csütörtök 13:48

Új kiállítás a Galériában
Újabb kiállítás megnyitójára került sor június elsején a Kéky Lajos Városi Művelődési Központ galériájában.
A rendezvény egyik részében a Népi Iparművész Bakó Barnabásné kukoricacsuhéból fonott babáit és más tárgyait tekinthették meg az érdeklődők.

A kiállítás másik felében a Hajdúnánási Református Egyházközség Idősek Otthona és Szociális Gondozási Központja lakóinak és a nappali ellátásban részesülő idősek munkáiból, valamint a Hajdúnánási Nyugdíjasklub tagjainak műveiből, papírvirágaiból, gobelinjeiből, fűzött gyöngyeiből és horgolásaiból került összeállításra egy válogatás. 

A kiállítás megnyitón Csiszár Imre, Hajdúnánás város alpolgármestere mondott köszöntő beszédet, melyben az alkotás, a művészet fontosságát hangsúlyozta.  Csiszár Imre az idősekkel foglalkozó szervezetek közösségi életére hívta fel a figyelmet, amely a hétköznapok működésén túlmenően alkotói munkára is inspirálja a tagokat.
Alpolgármester Csontváry Kosztka Tivadar idézetét emelte ki: „maradandó alkotást csak az igazságból meríthetünk, az igazságot csak az Istentől nyerhetjük”. A világ sokszínűsége, amelyet az alkotások is szépen bemutatnak, kétséget kizárólag az igazságban fogantak – tette hozzá.   

A megnyitón Varga Luca a Bocskai AMI növendéke közreműködött.

A kiállítás június 22-ig látogatható.

5 csatolt kép 32154
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.