Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. június 15., hétfő 10:51

Civilek a múzeumban
Komolyan vett városvezetői szándék a térség turizmusának fejlesztése, hiszen szűk környezetünkben olyan látványosságok kereshetők fel, mint a majki remeteség, a bányászati múzeum, a gesztesi vár, a vértesszentkereszti apátság, a Vitány-vár, vagy a somlói kilátó – hangzott el többek között a művelődési központ Civil Nyár programsorozatának pénteki nyitórendezvényén a Bányászati Múzeumban.
Palotai Zoltán, a most induló városi újság, a 2840 főszerkesztője előadásában azonban elsősorban a vendéglátó intézmény eddigi és jövőbeni fejlesztéseiről tájékoztatta a szépszámú érdeklődőt.
Mint mondta: Mike István múzeumi vezető, valamint csapata sok-sok munkával és leleményességgel tárta, tárja fel a lehetőségeket, s többek között ennek is köszönhető a gyerekek körében szenzációnak számító kisvasút üzembe helyezése.
Támogatandónak minősítette a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat a 2014-2020-as uniós pályázati ciklusra a Bányászati Múzeum fejlesztését, és előzetesen felkérték az önkormányzatot, hogy a várhatóan 2015 szeptemberében megjelenő pályázati felhívásra készítse elő a projektet. Ennek érdekében a képviselő-testület a beruházási céltartalék terhére tervezési költségekre 5 millió Ft-ot, míg beruházási feladatokra (épületek bontása, villamos betáplálási kábel cseréje, stb.) 9,4 millió Ft-ot különített el.
A tervek között szerepel a látogatóközpont kialakítása mellett a kiállítás anyagának folyamatos fejlesztése és gazdagítása, a látványosság csatolása a kastélyegyütteshez. De megfogalmazódott a szálláslehetőség megvalósításának gondolata is, hiszen mint az egy 2000-ben készült tanulmányban megfogalmazódott: A múzeum segíti a „majki turisztikai centrum” kiteljesedését is, annak érdekes, izgalmas részét képezve. A város kulturális és oktatási életében is új, gyümölcsöző színfoltként fontos szerepet fog betölteni. Összességében az ezeréves magyar bányászat és az oroszlányi szénbányászat, valamint a település értékes kulturális örökségének várományosa.
 
2015.06.13.


1 csatolt kép Bányászati Múzeum
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.