Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. június 15., hétfő 11:10

Beton nyár, táborokkal
Mint arról beszámoltunk, pénteken a Bányászati Múzeumban került sor a Civil Nyár nyitóelőadására, ami egyben a művelődési központ nyári programsorozatának első eseménye volt.
Szombaton a főtéren, a szabadtéri színpadon a Bakfark AMI együttese, valamint Szatmári Juli és zenekara a jól bevált Zenés Nyári Találkozások című zenés folyam premierjeként került a nézők elé, s elkészült a ház nyári programterve is, amelyben számtalan szórakoztató és érdekes fellépő és együttes próbálja megmozdítani a nagyérdeműt.
Az előttünk álló hétvége egyébként már a luxus kategóriába illő változatossággal csalogatja az érdeklődőket (a részletes rendezvényterv a város weboldalán olvasható). A majki, szerzetesrendi napok keretében szombaton kerül sor a felújított kápolna felszentelésére, a fellépők között pedig olyan nagyágyúk lesznek, mint Mága Zoltán, vagy St. Martin.
Az uszoda előtti tér 4. alkalommal ad otthont az oroszlányi Streetball Challenge-nek, míg a főtéren a gyerekeknek kedveskedik a vakáció indító Napfénykarnevál. S, ha mindez nem lenne elég egy napra, jó szívvel ajánlható a szlovák tájházban megrendezendő Múzeumok Éjszakája.
Július első hétvégéjén a Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar ad koncertet a szabadtéri színpadon, majd rá egy hétre az “Édes Hazám, fogadj szívedbe” konferenciának ad helyet a „beton”.
Augusztusban többek között ByeAlex, a Makám Zenekar és Lovász Irén, valamint a Magashegyi Undorground együttea szerepel a szabadtéri repertoárjában.
 
A művelődési központ idén is megrendezi népszerű táborait, amelyeket részletesen az alábbiakban mutatunk be:
Nyári táborok gyermekeknek
Kalandozó Tábor
Időpont: 2015. június 22-26. 8.00-16.00
Részvételi díj: 14.000 Ft/fő (befizetési határidő: 2015. június 12.)
Az ár tartalmazza: hétfőn, szerdán, csütörtökön az ebédet, illetve a belépőket.
PROGRAMOK:
Hétfő: készségfejlesztő játékok, ismerkedés a színház világával Dallos Zoltánnal, „Ne felejts el!”-füzet készítése
Kedd: Síkvölgyi Lovastanya – ismerkedés a lovakkal, lovaglás, vetélkedők
Szerda: Interaktív játéknap – környezetvédelmi gyorstalpaló (régiből újat, készítsünk játékot hulladékból)
Csütörtök: Sportválasztó – Milyen a kosárlabda?, Mi a kajak?  Vendéglátóink: OSE Lions SE, Kajak – kenu szakosztálya
Péntek: Strandoljunk! – Csobbanás a Tatai Fényes Fürdőben

Sajtkukac Tábor
„Rágjuk át” magunkat régiónk történetén!
A nagy érdeklődésre való tekintettel idén is két
Sajtkukac Tábor lesz különböző programokkal.
Részvételi díj: 14.000 Ft/fő (az ár tartalmazza a belépőjegyeket)

Sajtkukac Tábor 1.: Időpont: 2015. június 29-július 3.
•          1. nap: Veszprém – Magyar Népmesék Parkja
•          2. nap: Budapest – Állatkert
•          3. nap: Székesfehérvár – Koronás Park
•          4. nap: Bábolna – Ménesbirtok, Arborétum
•          5. nap: Komárom –  WF Szabadidőpark

Sajtkukac Tábor 2.: Időpont: 2015. július 20-24.
•          1. nap: Pilisborosjenő – Vártúra
•          2. nap: Budapest – Vasúttörténeti park
•          3. nap: Szigethalom – Emese Park
•          4. nap: Komárom – WF Szabadidőpark
•          5. nap Egyek, Tabajd – Korda Filmpark, Mezítlábas Park
 
Eleink nyomán
Néprajzi táborunkba a magyar néphagyományok iránt érdeklődő gyerekek jelentkezését várjuk, ahol a táborlakók játékos formában ismerkedhetnek meg népünk és szűkebb otthonunk hagyományaival.
A tábor témája: Mátyás király udvarában
Időpont: 2015. augusztus 3-7.
Részvételi díj: 14.000 Ft/fő
PROGRAMOK: Ismerkedés a kódexkészítés titkaival, lovagi torna, tábori „sisak” készítés
KIRÁNDULÁSOK:
Visegrád: Királyi Palota
Salamon Torony: Solymász bemutató
Bakonybél: Bakony Csillagda – csillagok, bolygók, csillagképek
Komárom: WF Szabadidőközpont – vízi csata
Fekete Sereg: Lovaglás

Civil szervezetek által kínált/szervezett nyári szabadidős programok:
Kisinas Klub nyári tábora
•          Kézműves kreatív tábor
•          Időpont: 2015. július 6-10.
•          Részvételi díj: 14.000 Ft (részletfizetési lehetőség)

Hemo Musical Stúdió
•          Zenés, mesés-táncos napközis tábor
•          Időpont: 2015. augusztus 10-14.
•          Részvételi díj: 15.000 Ft (Az ár magába foglalja: napi 2x étkezés, programok, foglalkozás)
•          Programok naponta 9.00-16.00
•          4-8 éves korig
•          „Készítsd el te is a bábszínházad!” – bábkészítés
•          Éneklés, tánc, mozgásos játékok


1 csatolt dokumentum Nyári program
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.