Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. június 21., vasárnap 13:41

Múzeumok Éjszakája az oroszlányi Szlovák Tájházban
Tizenhat éve, 1999-ben indult francia példa nyomán Magyarországon a Múzeumok Éjszakája nevezetű kulturális program. A több száz helyszín között évek óta Oroszlány is megtalálható, idén a Szlovák Tájházban várták az érdeklődőket a szervezők, akik a változatos, érdekes produkciók és előadások között meglepetést is tartogattak.
A Kridlovka ifjúsági zenekar hívogató muzsikáját követően Károlyiné Plóza Melinda a Falu Hagyományőrző Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, s nyitotta meg a pajtatárlatot, ahol gimnázium diákjainak műveit, valamint a Fénnyel Festők Klubjának fotóit tekinthették meg az érdeklődők, majd a Bránicska gyermek tánccsoport fellépése előtt a Szintikék együttes adott mini koncertet.
Szedlák Jánosné festőművész kiállításának megnyitóján unokája, Székely Gábor és az Evangélikus Kórus működött közre, majd Földesi Ferenc müvelődéstörténész a XVII. századi magyar világutazókról tartott előadást.
Az Új Forrás című irodalmi lap legfrissebb számának bemutatója alkalmából érkezett az eseményre Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, gitáros-énekes, az est meglepetésvendége, végül az éjszakába nyúló rendezvény legkitartóbb résztvevői a Colombre Band koncertje után Forgács József televíziós szerkesztővel tehettek kirándulást a csillagok világába.
 Oroszlány, 2015.06.20.


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.