Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. június 24., szerda 10:32

Ezer torokból szólt a magyar nóta
Budapesten és számos helyszínen zajlott az idén ötödik alkalommal megrendezett „Magyar Világtalálkozó”, melyen május 30-án a SYMA Csarnokban a Nánási Népdal, Nóta és Tánckedvelők Egyesülete is fellépett igen nagy sikerrel.

Egy szabolcsi kis településen, az „Aranyosszigeti Gyermek- és Ifjúsági Tábor” átadásával kezdődött, majd a SYMA Rendezvényközpontban felépített Világfaluban ért véget az idén ötödik alkalommal megrendezett Magyar Világtalálkozó tíz napos sikeres rendezvénysorozata.

Mindeközben konferenciák sorozata zajlott rangos és elismert előadókkal, izgalmas témakörökkel. A különféle eseményekre összesen több mint harmincezren látogattak el mintegy hetven országot, államot képviselve, a „határtalan összefogás értékeinkért” jelmondat szellemében.

Az idei esztendőben a szervezők meghívására a Nánási Népdal, Nóta és Tánckedvelők Egyesületének tagjai is részt vettek a találkozón a „Legszebb magyar nóták 1000 torokból” című mega-programon, melyre 2015. május 30-án került sor Budapesten a SYMA Csarnokban. A nagyszabású rendezvényen a világszerte szavazók által kiválasztott legnépszerűbb 10 magyar nóta került előadásra.

A hajdúnánási NNTE elsőként lépett színpadra és a több, mint 1000 ember előtt vezető kórusként, kihangosítva énekelhette, hogy „Halljátok cigányok, valahogy ma oly jó kedvem van”, „Vörös bort ittam az este”.
„Az éneklő csoportok közös fináléján mintha egy óriási baráti társaság énekelt volna a színpadon. Csodálatos érzés volt együtt énekelni a közönséggel, akik közel 1500-an voltak. Az előadás a Syma csarnok egész területén hallható volt, ahol még további 2000 fő tartózkodott!” – nyilatkozta a csoport egyik lelkes tagja.

Az NNTE ezzel a fellépéssel újabb elismerést szerzett nemcsak tagjainak, hanem Hajdúnánás városának, valamint erősítette a világ magyarságában az összetartozást, a magyar nóta szeretetét.

A találkozóról készült kisfilmet az alábbi oldalon tekinthetik meg (az NNTE műsora a 0:28-tól kezdődik):

3 csatolt kép 321
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.