Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

SÜMEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. június 29., hétfő 18:20

Közösségi főiskola indul Sümegen
Idén szeptemberben indul Sümegen a budapesti Wekerle Sándor üzleti főiskola közgazdász alapképzéseihez kapcsolódó média szakos felsőfokú oktatás. 2016. októberétől pedig kereskedelmi, turisztikai és marketing alapképzések is elérhetők lesznek a Balaton-felvidéki kisvárosban. Ez lesz az egyik első olyan, ún.  közösségi főiskola, amely az új felsőoktatási törvény alapján nyitja meg kapuit Magyarországon.
 
A hazai gyakorlatban teljesen új intézményformában, közösségi főiskolaként fog működni az a felsőoktatási intézmény, amelynek elindításáról a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola John Henry Newman Intézete és Sümeg város önkormányzata állapodott meg a közelmúltban.
Az erről szóló együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásra június 29-én került sor a sümegi városházán.
A kormány koncepciója szerint a közösségi főiskolák létrehozásának célja, hogy megszűnjenek Magyarországon a „felsőoktatás-mentes övezetek”, ahol belátható közelségben nincs jelen a felsőfokú képzések kínálata, csökkentve ezzel az adott környéken élők esélyeit a színvonalas képzésben való részvételre. Az új modell különböző egyetemekről a térségi munkaerő piaci igényeknek megfelelő szakokat telepít az adott helyre. Így kerülhetett „képbe” Sümeg városa is.
A felsőoktatási törvénnyel összhangban, a  főiskola célja, hogy jelenleg futó és szakindítás alatt lévő alapszakjai és specializációi, illetve szakirányú továbbképzései (kereskedelem és marketing, turizmus menedzsment, média projekt menedzsment, vendéglátás, gasztronómia, rekreációturizmus) a munkaerőpiaci helyzethez igazodó képzési helyen működjenek.
Az elsőként már idén szeptemberben elinduló két féléves médiaképzés diplomásoknak szól, azoknak az állami, vagy versenyszférában dolgozó menedzsereknek ajánlják, akik feladatai közé tartozik az általuk képviselt szervezet média-megjelenéseinek és külső kommunikációjának tervezése és irányítása. A hallgatók a kurzuson megtanulják a tömegkommunikációs eszközök használatát, a rádiós, televíziós és internetes reklámok készítésének technikai ismereteit, begyakorolják a médiában való szereplés fortélyait. A képzés gyakorlatorientált lesz és lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy megismerjék saját képességeiket. A képzés levelező tagozaton érhető el.
Végh László, Sümeg város  polgármestere elmondta: „valóságos forradalom ez a város életében. Célkitűzésünk az, hogy Sümeg, fejlődő, élettel teli hely legyen, ennek pedig döntő lépése lehet a felsőoktatási intézmény ide hozatala. A turizmusra épülő gazdaságfejlesztési stratégiánkba is szervesen illeszkedik az új intézmény, amelynek örömmel bocsátunk rendelkezésére ingatlanokat.”
A jövendő intézményfenntartó képviseletében Dr. Kertész-Bakos Ferenc kutatóprofesszor hozzátette: „nagy  örömmel jövünk Sümegre, bízunk abban, hogy képzéseinkkel hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a szűkebb és tágabb régió meg tudja tartani értelmiségét és a helyi gazdaság szakember szükségletét is ki tudjuk elégíteni. Elsőként induló két féléves, másoddiplomás média képzésünk egy létező piaci rést céloz meg. Olyan menedzsereknek szól, akik maguk szeretnék irányítani saját cégük külső kommunikációját.”
A közösségi főiskola tervezett hallgatói létszáma nappali tagozaton 170 fő, levelező tagozaton 340 fő. Ezt a létszámot  - az új évfolyamok beindulásával - három év alatt érheti el az intézmény. Az együttműködési megállapodás tíz évre szól.
Vége
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.