Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

RÖSZKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2015. július 10., péntek 16:31

XXV. Röszkei Falunapok
Szeretettel várunk minden kedves Vendéget a XXV. Röszkei Falunapok rendezvényein!

 
Július 31-én Nemzetközi Néptánc Fesztivállal veszi kezdetét az ünnepi programsorozat, ahol a helyi csoportok mellett a Csongrád megyei Deszkről valamint a romániai Végvárról és Temesvárról érkező csapatok fogják ámulatba ejteni tánckoreográfiájukkal a vendégsereget. 20.30-tól az Életműdíjas R-GO koncertjén szórakozhat a közönség, majd 22 órától disco várja a táncolni vágyókat.
Augusztus 1-jén a sportpályán reggel 7 órakor kezdődik a XXI. Nemzetközi Töltött Káposzta-főző Verseny. Az ételkompozíciókat a Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács vezette zsűri több szempont alapján értékeli. A helyezések eldöntésénél figyelembe veszik az egységes ízharmóniát, a szín- és illatkompozíciót, a tájjellegű fűszerezést, ízhatást, valamint a tálalás esztétikai kivitelét. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a versenyzők kreativitása határtalan: készült már töltött káposzta pulykahússal vagy hallal, felhasználtak a töltelékhez füstölthúst, kolbászt, csülköt és próbálkoztak a vegetáriánus változattal is.
Mialatt főnek a káposzták, a reggeli órákban fogatosok és fúvószenekar járják a települést, ébresztik és falunapi mulatozásra invitálják a röszkeiket, majd a lovassport szerelmesei Meghívásos Baráti Fogathajtó Versenyen szurkolhatnak 10 órától a sportpályán.
14 órától a X. Nemzetközi Dél-alföldi Veteránjármű Találkozó autó -és motorkerékpár csodáit tekinthetik meg az érdeklődők.
16 órától az ünnepi köszöntővel veszi kezdetét a hagyományos kulturális műsor: nyugdíjas klubok előadása, hastáncosok fellépése, fitness bemutató és az Akropolisz Táncszínház színvonalas produkciója színesíti a falunapi forgatagot. 18.30 órakor a nagy népszerűségnek örvendő Nagyecsedi Fekete Szemek mulattatja a látogatókat, majd a tűzijáték és a hajnalig tartó utcabál zárja a szombati napot.
Augusztus 2-án, vasárnap ünnepi szentmisére várják a híveket és megrendezésre kerül a XIV. Falunapi Sakkbajnokság.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.