Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS VIII. kerület - Józsefváros Önkormányzata
2015. augusztus 28., péntek 12:25

Józsefvárosi Önkormányzat közleménye - Józsefváros idén is iskolakezdési utalvánnyal segíti az elsős kisdiákok szüleit
Néhány nap múlva kezdődik az új tanév, ismét becsöngetnek az iskolákban. Szeptember elején mintegy 600 józsefvárosi kisgyermek idén először lépi át az iskolák kapuját. A Józsefvárosi Önkormányzat szeretné, ha ez az élmény a gyermekek és a szülők számára is egyaránt öröm és izgalom lenne, ezért az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is segíti a családok költségeinek csökkentését.
 
A Józsefvárosi Önkormányzat 2011 óta minden évben támogatja az első osztályos kisgyermekek iskolakezdését. 2011-ben és 2012-ben teljesen felszerelt tolltartót kaptak a kisiskolások, 2013 óta pedig 5000 forint értékű iskolakezdési utalvánnyal segít az Önkormányzat a józsefvárosi lakcímmel rendelkező elsős diákoknak és családjuknak. Ezekből a Józsefváros kártya elfogadóhelyeken például írószereket, füzeteket, tolltartót lehet vásárolni. Az utalványok szeptember tizedikéig még átvehetőek, és egészen év végéig felhasználhatóak.
 
A Józsefvárosi Önkormányzat az elmúlt években ezen túl is kiemelt figyelmet fordított az oktatásra, nevelésre és tehetséggondozásra. 2010 óta a Józsefváros újjáépül program keretében közel 1,5 milliárd forintot költött különböző forrásokból az oktatási intézmények fejlesztésére, amiből a kerület minden bölcsődéje, iskolája és óvodája megújult vagy megújul, sőt egy új bölcsőde is épült a Tolnai utcában, hamarosan pedig új óvoda épül a Corvin negyedben és a Százados úton is. Emellett sportudvarok és tornatermek szépültek meg, és 18 új kispálya is épült. A Józsefvárosban tanuló gyermekek ma már sokkal jobb és modernebb környezetben fejlődhetnek.
 
Józsefvárosi Önkormányzat Sajtóiroda
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.