Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 16. kedd
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. szeptember 4., péntek 11:16

Megújul a posta mögötti terület
Hosszú évek óta húzódik a posta mögötti terület gondozatlansága, már-már balesetveszélyes állapota, ami megkeseríti az ott élők, illetve az ott parkolni kívánók életét. Az áldatlan állapotok megszüntetése érdekében, hamarosan megkezdődik a „posta mögötti lakótömbök” belső közterületeinek, útjainak és járdáinak, valamint a parkolóknak és a kapcsolódó zöldfelületeknek a rendbetétele. Ezzel párhuzamosan a közvilágítást és a csapadékvíz elvezetést is korszerűsítik a szakemberek – tájékoztatott Lazók Zoltán polgármester és Németh Gábor alpolgármester.
A munkavégzéssel érintett területek a Fürst Sándor utca – Rákóczi út csatlakozásától indulóan, a Rákóczi út 40-62 szám alatti épületek közötti belső területek lesznek. A munkálatok 2015. szeptember 7-én kezdődnek, és a tervek szerint javarészt idén decemberig be is fejeződnek.
A közel 160 millió forintos beruházás ideje alatt a kivitelezéssel érintett területre a behajtás és a parkolás az itt lakók számára is tilos lesz. Járműveikkel a közelben lévő, a korábbi Arany Iskola udvarán kialakított parkolóhelyeket tudják igénybe venni (az Iskola utca és a Gárdonyi utca felől is megközelíthető).
A forgalmi rend változás és a szakaszos korlátozások a Rákóczi út ezen szakaszán lévő kijelölt parkolóhelyeket is érinteni fogják ideiglenes jelleggel. A posta és a területen található boltok, kereskedelmi egységek áruszállítási lehetőségét is a Rákóczi út felől kell biztosítani, így ennek megfelelően a nevezett szakaszon a megállás és parkolás a kora reggeli órákban elsősorban az áruszállítás céljából lesz csak lehetséges.
A szemeteskukák a munkaterületen maradnak, ezeket a kivitelező fogja mozgatni az ürítések napján a környező utcákba, amelyek gépjárművel is megközelíthetőek maradnak. A kivitelező természetesen a mentők, tűzoltók, rendőrség gépjárműveinek bejutását adott esetben biztosítani fogja.
A mozgássérültek, vagy mozgásukbanban korlátozottak jelentkezzenek a  e-mail címen, vagy a 361-444-es telefonszámon, hogy a hivatal egyedi megoldással segíthesse közlekedésüket.
Az építési munkákkal járó esetleges kellemetlenségekért megértésüket és türelmüket kéri az önkormányzat.
 
2015.09.03.

1 csatolt kép posta mögött
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.