|
|
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2010. március 3., szerda 13:12 |
Honlapjáért ismerték el egy csorvási diák munkáját |
|
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság megalakulásának 10. évfordulója alkalmából Az ősök avatják az országot hazává címmel pályázatot hirdetett közép- és általános iskolás diákok számára. A csorvási, 8. osztályos Kovács Szabolcs különdíjat kapott. A Csorvási tanösvény című honlapot - amely a helytörténeti tanösvényt mutatja be - harmincnál több pályamű közül választotta ki a dr. Boross Péter volt miniszterelnök vezette bírálóbizottság. - Minden nyertes pályamű megjelenési lehetőséget kapott a két témában is tevékenykedő reprezentatív honlaponígy egyikena Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságén már megtekinthető a mi weblapunk is - büszkélkedett Mocsári Erzsébet, Szabolcs felkészítő tanára. - Szabolcs honlapkészítéssel kapcsolatos ismereteit önképzéssel szerezte, a honlapot jelenleg is lelkesen fejleszti, gondozza. A pályázatra való felkészülését egy helytörténész, Kasuba István is segítette. Aki a helyi újságban legutóbb felidézte az eseményről egy országos napilapban publikált – őt is említő – sorokat, s közölte hozzá a cikk írójától elkért és megkapott fotót. Íme:
TANÖSVÉNY ÖREGAPÁMHOZ Az elmúlt év végén kezembe került a Népszava november 19-ei száma, amelyben Horváth Ildikó, a lap újságírója igen érdekes cikket írt. „Tanösvény öregapámhoz” a cikk címe. Mivel ez a cikk, azon túl, hogy több megállapítás általános érvényességű, azért mégis csak rólunk, csorvásiakról szól.
„Fel sem tudom sorolni hányféle vér kering bennem. Hányféle vallásnak hódoltak eleim. Maradjunk abban, hogy legkarakteresebbnek talán apai nagyapám tűnt a maga „vastagnyakú kálvinistaiságával”. Egy sáros alföldi faluban élt és tanított, merthogy igazgatótanító és tekintetes úr volt, úgy bizony. Gyötör a lelkiismeret, hogy oly ritkán keresem fel a régi református temetőben elbúvó, vadrózsával, burjánzó gyomokkal benőtt sírját. Azzal csitítgatom magam: van nekem látogatni való kilenc sírom Budapesten. Nemrég azonban lányom odakíváncsiskodott. A közeli fürdőhelyen nyaralt, s rávette családját, hogy kutassák fel a dédapa sírját. Megtaláltákés mindjárt földbe gyökerezett a lábuk. A sír mellett kis tábla állt, a táblán többsoros szöveg. Nagyapám életrajza. Jöttek haza a gyerekek a fotókkal. Elhűlve mutogatták a sorokat. A debreceni kántortanítóképzőről, munkájának állomásairól, a csorvási kezdetekről, amikor is 1907-et írtak, és ahol feleségével, nagyanyámmal együtt vágtak bele az új életbe. Nagyapám megjárta az első világháborút, tudatja a tábla. Így igaz, még azt is kiderítette valaki, hogy megsebesült. A húszas években jobbról és balról is támadások érték – ez is igaz –, végül kénytelen volt nyugdíjba menni. A református egyház adott neki menedéket, ahol is tekintélye helyreállt. Ötvenkilenc éve halt meg, de rég is volt. Káprázatnak véltem a táblát. Felocsúdva azonban nyomozásba kezdtem. Talán az egyház? Hiszen kántori tisztséget is betöltő nagyapám hangja évekig átjárta az egyszerű templom belsejét, ujjai gyönyörű zsoltárok hangjait ütögettek le az orgona töredezett billentyűin. De nem. A telefonhoz hívott lelkésznő felvilágosított, hogy alighanem iskolások a tettesek. Volt ott egy szakkör, annak tagjai kutatgattak a település régi tanítói után, s tanösvényt építettek hozzájuk. Megköszöntem az információt, azután bőgtem egy keveset. Nagyon mesebeli és nagyon szép színű ez a történet szitkoktól, gyűlölködésektől, kirekesztésektől harsogó világunkban. Heteket vártam, míg végre rászántam magam, hogy felhívjam az immár várossá cseperedett Csorvás iskoláját. Nyaralásaimból emlékszem az épületre. Akkor egyszerű hosszú ház volt, gömbakácokkal végigültetett utcában. A vonal túlsó végén Bencsik János igazgató köszönettel viszonozta köszönetemet. Tanösvényprogrammal készültek egy pályázatra egy lelkes helytörténész, Kasuba István segédletével. A gyakorlati munkát bizonyos Mocsári Erzsébet tanárnő vállalta. A szakkör tagjai feltérképezték a régi tanítók nyughelyeit, s akadt egy tanár Budur Sándor, aki kifaragta a táblákat. Ennyi. Milyen egyszerű történet. Mégis világol a kor homályában, amelyben élünk. Látom a gyerekeket, ahogyan széthajtják a bokrokat és böngészik a fejfák feliratát. Pedig téphetnének bogárlábat, püfölhetnék egymást, összefirkálhatnák a házfalakat. Eszembe jut egy McKinsey Company kutatás megállapítása: a diák olyan amilyen a tanárja. A tanárok minősége határozza meg, mit nyújt a gyerek. Tanulásban, egyebekben. Büszke vagyok. Ez hát nagyapám iskolája.”
Miután Horváth Ildikó újságíró szavainak minden sorával egyetértek, úgy gondoltam, megkeresem ezt a hölgyet, akit én tiszteletbeli csorvásinak tartok, nem származása, hanem a fent leírt gondolatmenete alapján. Megkértem, hogy nagyapjáról, akinek arcára már nagyon kevesen emlékezhetnek, küldjön egy fényképet. A mellékelt fényképen az igazgató úr látható egykori csorvási házuk udvarán (Kölcsey utca) Laci unokájával.
|
1 csatolt kép
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|