Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

GILVÁNFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2015. november 1., vasárnap 12:59

,,Csak összefogással szépülhet Gilvánfa…”
„A jövő műhelye – Settlement típusú Segítőház létrehozása és a társadalmi beilleszkedést segítő szolgáltatások fejlesztése Gilvánfán” (TÁMOP-5.3.6-11/1-2012-0061) pályázat keretén belül művészeti tábor volt július 30-31-én, csütörtökön és pénteken, meg még augusztus 2-3-án, tehát hétfőn és kedden.
A négy napos közösségfejlesztő részprogram vezetőjét Vladár Csaba festőművész – grafikust még hatan segítették. Kalivoda Árpád és Virág Tibor zeneterápia, Schrenk Rita – Vörös Kinga – Tóth Márta – Szöllősi Kata,  ők szintén képzőművészet-terápia szakos másoddiplomás hallgatók a Pécsi Tudományegyetemen.
Az egyik célkitűzésük az volt, hogy egy kis színt vigyenek a falakra, legalább az utca nevek és házszámok legyen formatervezettek, egyediek, méghozzá az itt lakók ötletei alapján. Gilvánfa múltjához kötődik a teknővájó szakma; ezt is formába öltötték. A „Számá Da Noj – Vigyázz Reánk” Egyesület által üzemeltetett a Kászá Dăsztyisză – Nyitott Ház Tanoda – Orsós Edit, mint házigazda és Ambrus László tanoda vezető – közreműködésével sikerült a helyi diákokat megnyerni a közös alkotásra.
Így, az ő elképzeléseik szerint készült el a 108 darab utca- és házszám jelző tábla; a nyári és téli időjárásnak megfelelő anyagokból és minőségben.
A további feladatokról BOGDÁN László, Gilvánfa Község Önkormányzatának polgármestere beszélt.
- Csak összefogással szépülhet meg Gilvánfa, ezt minden lakosnak tudnia kell! Mindenki együttműködésére számítunk. Több évtizede nem volt ilyen lehetőség, hogy egyszerre és egységesen javítsunk a község külső arculatán. Ez csak látszólag néhány négyzetcentiméteres változás láványban a falun keresztül haladóknak, de annál többet kell jelentsen az ittélőknek. 
- Első ránézésre nem túl bonyolult feladat, de ez ettől még alapos előkészületet és szervezést igényel. Mik a tervek?
- Ha csak a 108 portát veszük alapul, ahol amennyiben egyenként csak 10 percet töltenek el, akkor is nettó 11 órát vesz igénybe az utcaneveket és a házszámokat jelző táblák fölrakása. Mivel délután öt óra után már sötétedik, ezért biztosan több nap lesz a munka befejezése, ráadásul hajnalonta már faggyal is számíthatunk.
- Lesz-e segítségük a lakóknak?
A közmunkások többségének a jelenlegi fő feladatuk az, hogy a közösségi kertészetünknél a szabadföldi terményeket – itt főleg a paprikáról van szó – mind begyűjtsük, összepakoljuk. Aztán a földeken, meg a fóliasátrakban is az őszi munkákat be kell fejezni, de az már leginkább géppel történik.
Természetesen most is kizárólag magunkra számíthatunk, hiszen a közmunkások is gilvánfaiak.
Lesz létra és fúrógép. Egységes és azonos helyet keresünk minden porta falán.

- Tud-e határidőt mondani?
- A tervek szerint november 20-án, pénteken lesz az EU-s pályázat – amit mi csak telepes programnak nevezünk – hivatalos zárása. Erre több vendéget várunk. Akkora mindenképpen végeznünk kell az utca neveket és házszmokat jelző táblák kirakásával, mind a 108 portán – fejezte be a feladatok összegzését BOGDÁN László, Gilvánfa Község Önkormányzatának polgármestere.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.