Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. november 8., vasárnap 22:14

Márton napoztak a gondozottak
Hét település közel száz állami gondoskodásban részesülő fiatalja bulizott pénteken az oroszlányi művelődési központban. A helyiek mellett a tatabányai, komáromi, ácsi, környei, vértesszőlősi és bakonyszombathelyi lakásotthonokból és nevelőszülőktől érkeztek gyerekek, hogy Márton napi játékos vetélkedőkkel, karaokéval és egyéb szórakoztató programokkal töltsék együtt a délutánt.
Barta László, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató területi igazgatója elmondta: jelenleg 350 gondozottat látnak el, akik közül 280-an nevelőszülőknél élnek.
- Célunk az, hogy minél több gondozottat nevelőszülőnél tudjunk elhelyezni, hiszen így tudjuk legjobban a családias környezetet biztosítani. Ennek érdekében mi segítünk a jelentkezőknek a feladatra való felkészülésében, és minden szakmai támogatást megadunk a továbbiakban is. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató megyei igazgatósága várja azok jelentkezését, akik gyermekvédelmi gondoskodásban élő (állami gondozott) kiskorúak ellátását vállalnák. Nevelőszülő az lehet, aki 24. életévét betöltötte, cselekvőképes, büntetlen előéletű, és a gondozásba kihelyezett gyermeknél legalább 18, de legfeljebb 50 évvel idősebb. Szükséges a pszichológiai, egészségügyi alkalmasság is – nyilatkozta Barta László.
A nevelőszülővé válással kapcsolatos részletes tájékoztatásért Balogh Anikó nevelőszülői hálózatvezetőt kell megkeresni a 06 (20) 9236103 telefonszámon.
Az eseményt felkereste Lazók Zoltán oroszlányi polgármester is, aki támogatásáról biztosította a gyermekvédelmi szervezetet, valamint megbeszélést folytatott a területi igazgatóval az együttműködés további lehetőségeiről.
Oroszlány, 2015.11.07.

3 csatolt kép oroszlánynapmárton
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.