Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS IV. kerület - Újpest Önkormányzata
2016. február 1., hétfő 08:36

Budapest legrosszabb útjából Újpest legmodernebbje lett!
Újpest Önkormányzatának kezdeményezésére 2010-ben kezdődött el a Görgey Artúr út rekonstrukciója, mely a tervezést és a három ütemben végzett kivitelezést követően mostanra készült el. A közművek cseréje után teljes szélességben új burkolat épült, az út mellett aszfaltozott parkolók és kerékpársávok lettek kialakítva. A villamos vadonatúj sínpályát kapott és a felsővezeték-hálózat is teljesen megújult. Az utasok biztonságosabb és kényelmesebb közlekedésének érdekében minden megállóban akadálymentes peronok épültek.

2014 elején egy internetes oldalon az olvasók arról szavazhattak, hogy melyek a főváros legrosszabb útjai. A megszerezhető 10 pontból 9.20-al toronymagasan az Újpesti Görgey Artúr út nyert. Budapest legrégebben felújított utcáján a burkolatot utoljára 1957-ben cserélték, a meglévő villamospálya 1975-ben épült. A Demszky Gábor vezette Fővárosi Önkormányzat egyetlen lépést sem tett az út felújítása érdekében. Az útfelület az évtizedek alatt elmaradt felújítás miatt használhatatlanná, balesetveszélyessé vált.

A 2010-es önkormányzati választásokon Tarlós Istvánt főpolgármesterré, Wintermantel Zsoltot Újpest polgármesterévé választották. A fejlesztési-, felújítási programok áttekintésénél kiderült, hogy a Görgey út felújításáról még tervek sem készültek. Újpest városvezetése ezért elkezdte a szabályozási (helyi és fővárosi) tervek elkészítését, egyeztetését és elfogadtatását, valamint megkezdődtek a szükséges telekalakítások, a vasúthatósági engedély megszerzése. Az engedélyeztetést követően Újpest Önkormányzatának forráshoz kellett jutnia a Fővárosi Költségvetésben. Nagy István és Wintermantel Zsolt akkori fővárosi képviselők javaslatára kétmilliárd forintot különítettek el a Görgey út felújítására, így kiírásra kerülhetett a nyílt, nemzetközi eljárásrend szerinti közbeszerzés.
2014 tavaszán elkészült a Görgey út csatornázása, majd nyáron és kora ősszel a vízvezeték-hálózatot cserélték teljesen újra. Mindeközben a közbeszerzési eljárás során kiderült, hogy az érvényes és legjobb árajánlat is 2,4 milliárd forint, ezért többletforrás biztosítására volt szükség. A Fővárosi Közgyűlésben
november 26-án döntöttek erről. A szerződést november 28-án írta alá a BKK és a Colas Alterra Zrt.
A felújítás három ütemben történt (István út - Rózsa utca közötti szakasz, Rózsa utca - Szilágyi utca közötti szakasz déli oldala és a Rózsa utca - Szilágyi utca közötti szakasz északi oldala). A zöldfelületek végleges kialakítása tavasszal, az időjárás függvényében történik.
A korszerű sínpályák miatt kisebb lesz az utcában élők zajterhelése, nő a közlekedők utazási komfortja.

A felújításnak köszönhetően a BKK előzetes tájékoztatása szerint a 12-es és 14-es villamos utazási ideje irányonként 2-3 perccel csökken. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a korábbi Deák Ferenc és Corvin utcai megállók megszűntek. A két korábbi helyszín között, a Kiss Ernő utcánál kapott új megállót a villamosvonal. Hétköznap újra az eddig megszokott háromkocsis Tátra szerelvényekkel lehet utazni.
Február 1-jétől a 14-es villamos ismét a teljes vonalán, Káposztásmegyer és a Lehel tér M között jár
A 12-es villamos hétköznap körülbelül 5 és este 21.30, szombaton 6 és 21.30, munkaszüneti napokon pedig 8 és 21.30 között jár majd. Hétköznap 15, ezen kívül 20 perc lesz a követési idő. A BKK véglegesíti a 12-es üzemidején kívüli időszakot lefedő, villamospótlóként szolgáló 270-es járatot, amivel a villamos üzemidején kívül lehet utazni.
Változik a villamosok teljes vonalon történő elindulásával a 30-30A-230, 104-104A-204, 147-es autóbuszok menetrendje is. Újpest-Központ térségében több járat megállóhelye visszakerül a korábbi helyére. Várhatóan a 122-es busz utasforgalma is változik február elejétől, ezért ezen a vonalon a korábbi üzemidővel és követéssel ismét csuklós járművek közlekednek majd.

A végleges forgalmi rend kialakulását követően a közúti forgalom a villamosok vágányzónáját a villamosokkal közösen használja majd. Azokon a helyeken, ahol az új megállóhelyek kiépültek, a kerékpárutat felvezetik a megállóhely mögé, a járda mellé. Az így a peronok mögött létrejövő szélesebb felület segíti az ott található kapuk megközelítését is, ezért ott esetenként előfordulhat, hogy járművek haladnak el. A megállóhelyen utascserét folytató villamosok kielőzésének megakadályozása, így az utasok biztonsága érdekében a megállóhelyek környezetében a vágányzóna gömbsüvegsorral lett levédve.

A Görgey úthoz csatlakozó néhány utca forgalmi rendje is megváltozik. A korábban kétirányú Erkel Gyula utca egyirányúvá válik a Nádor utca irányába, a Vécsey Károly utcából kihaladó járműveknek kötelezően jobbra, az István út irányába kell kanyarodniuk, valamint a Deák Ferenc utca Görgey Artúr utca és Bercsényi utca közötti szakaszán várakozóhelyek épültek.
A fenti változásokon túl a Görgey Artúr út és környezetének forgalmi rendje a felújítás előtti állapottal azonos maradt.

Az elmúlt 5 év beruházásai, fejlesztései évtizedes hiányokat pótoltak. Újpest Önkormányzata átvette a Szakorvosi Rendelőintézet működtetését, majd felújította azt. Uszodát és közlekedési csomópontokat (körforgalommal) épített, felújította a háziorvosi rendelőket, iskolákat, parkokat. A Görgey Artúr út felújításával ismét megerősítést nyert a jelmondat: "Újpest, ahol szeretünk élni!"



2 csatolt kép Görgey út 2016.02.01.2.Görgey út 2016.02.01.1.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.