Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2010. március 8., hétfő 10:13

Minőségi díjat kapott a debreceni Hotel Lycium
A debreceni Hotel Lycium**** a Magyar Turizmus Minőségi Díját kapta meg az Utazás 2010 kiállításon Budapesten 2010. március 5-én.

A Magyar Turizmus Minőségi Díját szakmai bírálóbizottság által minősített szempontok alapján ítélik oda. A díj garanciát ad arra, hogy az adott szolgáltató valóban megfelel a kategóriáján belül elvárható követelményeknek. Elnyerése elősegíti a szolgáltató piaci pozíciójának megtartását, kiszélesítését és komoly szakmai presztizst jelent. A díjat a Hotel Lycium**** nevében Balázs Csaba szállodaigazgató a budapesti Utazás kiállításon vette át. A díj a kiemelkedő minőségre utal, 3 évig érvényes, bármikor ellenőrizhető, és a szolgáltatások minőségi romlása esetén visszavonható. 
A debreceni szállodának nem ez az első díja. 2007-ben a Business Traveller Corporate Club díját kapta meg „A legjobb új szálloda” kategóriában, és ugyanebben az évben a szálloda vendéglátásának kiemelkedő szakmai munkáját a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség védnöki tábla odaítélésével ismerte el. 2008-ban a Népszabadság által kiadott, Az 50 legjobb magyar szálloda című kiadványban a modern üzleti szállodák kategóriájában egyedüli vidéki szállodaként a Hotel Lycium**** megelőzve egy budapesti ötcsillagos hotelt is, a nyolcadik helyen szerepelt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.