|
 |
GILVÁNFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
2016. március 11., péntek 09:12 |
 Zsályaliget, Pogány: gilvánfaiak is építik, üzemeltetik |
|
Kránicz Ákos és Zsuffa Ákos tulajdonosok betartották a szavukat a nyolc gilvánfai munkásuknak! Azt ígérték nekik még 2015-ben; ha elégedettek lesznek a munkájukkal, akkor a jövőben is számítanak rájuk apogányi turisztikai beruházás további kivitelezésében, majd az üzemeltetésében. Nos, a beruház tulajdonosai idén január huszadikától újabb munkaviszonyt létesítettek velük, egészén a jövő esztendő, azaz 2017 nyaráig.
A részleteket már a gilvánfai Csonka Tibor foglalta össze, méghozzá a Zsályaliget névre elkeresztelt pogányi élménypark bejáratánál, ahol éppen egy csapadékvíz elvezetőt útszakaszt betonoztak. - Erre a munkarészre most négyünket irányítottak ide; a pogányi Petrovics Lajoson kívül még Boros János és Orsós György van itt velem. A többi gilvánfai; Bogdán Zsolt, Orsós Balázs, Kalányos István és Nagy László a terület másik végén dolgoznak. Több mint húsz hektáros a Zsályaliget, így mindig van mit csinálnunk, csak győzzük. – Milyen a munkarend és milyen típusú feladatokkal bízzák meg a gilvánfaiakat… – érdeklődtem a részletekről. - Ez természetesen az évszaktól is, mivel már tavaly is itt dolgozhattunk, tudjuk, milyen az, amikor sövényt kell vágni, meg kis traktorral füvet nyírni. A talajrendezés, meg az árkok ásása és karbantartása is a mi feladataink közé tartoznak. – mondta Csonka Tibor, aki egyben naponta szállítja Gilvánfáról a többi dolgozót, Pogányba. Részben új szakmát is begyakoroltunk már, mondta mosolyogva Boros János, s vele helyeselt Orsós György is. - Az élményparkhoz tartozik a kisállat bemutató is. Láthatja az ólakat, van ott birka, disznó, liba, kacsa… ezeket is mi etetjük, mármint hétköznap. Mert a munkaidőnk nyolctól fél ötig tart. Hétvégén a tulajdonosok jönnek ki etetni az állatokat, ez mára már egy folyamatos üzem lett. Végül a folytatásról érdeklődtem a gilvánfaiaktól… - Van biztos munkánk, elvárások velünk szemben , tehát megvan a munkakövetelmény, de ugyanakkor megbecsülnek bennünket! Minimálbérrel szerződtettek minket, ami, ugye, jobb – több, mint a közfoglalkoztattoknak a járandóságuk. Ez az összeg minden hónapban, tizedikén az átutalási bankszámlánkon van. Azt tudjuk, hogy április 15-én hivatalosan is kinyit, vendégeket fogad a Zsályaliget. Addig is sok napsütés kell, hogy a völgy talaja fölszáradjon, majd aztán indíthatjuk a fűnyírót… – fejezte be a pogányi munkájukról az élménybeszámolót a gilvánfai csoportvezetőjük, Csonka Tibor.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|